Többet kell tenni a romák beilleszkedéséért

Elkészült az első időközi értékelő jelentés a nemzeti roma stratégiák végrehajtásáról. Az Európai Bizottság nem maradéktalanul elégedett a helyzettel és nagyobb erőfeszítésre sarkallja a kormányokat.

Két évvel a romák társadalmi integrációjának javítását célzó uniós keret elfogadását követően az Európai Bizottság közzétette első időközi értékelő jelentését a tagállami nemzeti romastratégiák végrehajtásáról.

Brüsszel annak jeleként, hogy messze nem elégedett a helyzettel arra szólította fel a kormányokat, hogy tegyenek eleget kötelezettségvállalásaiknak és az eddiginél többet tegyenek Európa 10-12 millió fősre becsült roma közösségének jobb gazdasági és társadalmi integrációjáért.

„Ha a tagállamok komolyan gondolják a nemzeti stratégiáikat, akkor fel kell gyorsítaniuk a romák társadalmi beilleszkedését. A nemzeti roma integráció uniós kerete már két éve létrejött. Itt a legfőbb ideje annak, hogy a stratégiákat konkrét lépések kövessék. Bár történt bizonyos előrehaladás, ez továbbra is korlátozott” – jelentette ki Viviane Reding, az Európai Bizottság állampolgári jogokért felelős alelnöke.

Andor László, foglalkoztatási, szociális politikai és társadalmi befogadásért felelős biztos pedig azt mondta, hogy elsősorban a nagy roma közösségekkel rendelkező országoknak sürgősséggel és hathatósan előre kell mozdítaniuk a romák egyenlő hozzáférését az oktatáshoz és a munkaerőpiachoz. Emlékeztetett rá, hogy a Bizottság nemrég öt ilyen, jelentős roma populációvak rendelkező tagállamnak, köztük Magyarországnak is tett országspecifikus ajánlásokat a romák integrációjának tárgyában.

Az előrehaladásról készült jelentés megállapítja, hogy miközben számos tagállam létrehozott mechanizmusokat a romák beilleszkedésére irányuló erőfeszítések jobb összehangolása és a helyi és regionális hatóságokkal való párbeszéd ösztönzése érdekében, vannak még kihasználatlan lehetőségek a civil szervezetek bevonását és hatékonyabb monitoring és értékelő rendszerek létrehozását illetően.

A jelentés azt is aláhúzza, hogy a tagállamok többsége nem különített el elegendő forrást a nemzeti büdzsében a romastratégiák végrehajtására. Emellett a Bizottság arra is sürgeti a hatóságokat, hogy tegyenek többet a romák hátrányos megkülönböztetése ellen és magyarázzák el a többségi lakosságnak a romák beilleszkedésének társadalmi és gazdasági előnyeit.

Brüsszel ezúttal első alkalommal uniós jogi eszközt is javasolt a romák befogadásának előmozdítására, amikor javaslatot tett egy tanácsi ajánlásra. Ebben azt ajánlja a tagállamoknak, hogy pozitív intézkedéseket tegyenek a romák és a lakosság többi része közötti különbségek áthidalására. Az ajánlások négy területre fókuszálnak. Ezek: az oktatáshoz való hozzáférés, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakhatás. Az ajánlás azt is szorgalmazza, hogy a tagállamok uniós felzárkóztatási forrásaik megfelelő hányadát, az Európai Szociális Alapból nekik járó összeg legalább 20 százalékát a társadalmi befogadáés javítására költsék.

A jelentés előremutató országgyakorlatokat is bemutat, Magyarországot például azért illeti dicsérettel, mert egy erőteljes rendszert hozott létre a roma stratégia végrehajtásának nyomonkövetésére.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »