Egyhamar nem indul újra a hajóforgalom a Dunán

A közeljövőben nem indul újra a hajóforgalom a Duna szlovákiai szakaszán – közölte Jana Vadkertyová, az Állami Hajózási Felügyelet (ŠPS) szóvivője.

Vadkertyová szerint Pozsonynál 7,5 métert meghaladó vízállás esetén állítják le a hajóforgalmat, ám ez nem jelenti azt, hogy a közlekedés újraindul, amennyiben a folyó szintje erre az értékre csökken – hangsúlyozta.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerit a fővárosnál jelenleg 6,77 méter a Duna vízszintje, ami elsőfokú árvízvédelmi készültségnek felel meg. A hajókat azonban továbbra is veszélyezteti az a nagy mennyiségű vízben sodródó uszadék, amit a folyó németországi, ausztriai és szlovákiai szakaszán ragadott magával az árhullám. Jelenleg nem csak Szlovákiában, hanem Németországban, Ausztriában és Magyarországon is hajózási tilalom van érvényben a Dunán.

Mint arról beszámoltunk, június 3-án felfüggesztették a hajóforgalmat a Duna teljes szlovákiai szakaszán. A közlekedés leállítása nemcsak a személy-, hanem a teherszállításban is jelentős veszteségeket okozott, amit tovább súlyosbított, hogy az áradás miatt a kikötőkben sem folyhatott munka.

A Szlovák Hajózási és Kikötői Társaság (SPaP) becslései szerint az árvíz miatt félmillió euró vagyoni kár keletkezett, s további 1,5 millió euró lehet az egyéb jellegű bevételkiesés – közölte Juraj Bohunský, a társaság szóvivője. Bohunský úgy véli, a vízszint normalizálódását követő 2-4 héten belül kerülhet sor a hajóforgalom újraindítására a Dunán.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »