Kevés a pénz az izraeli hadseregre

Az izraeli hadsereg a költségvetési megszorítások miatt leállította a tartalékosok 2013-ra tervezett összes gyakorlatát – közölték a keddi lapok.

Az új költségvetés 3 milliárd sékellel (mintegy 180 milliárd forint) csökkenti a hadikasszát, és emiatt a vezérkar máris lefújta négy tartalékos zászlóaljnak a következő hetekre tervezett mozgósítását, pedig már ki is küldték számukra a behívókat.

Benni Ganc vezérkari főnök hétfőn jelentette be, hogy az év hátralévő részére lemondtak minden tartalékos tevékenységet, ezzel több százmillió sékelt takarítva meg. Az eddig tartalékosok által végzett feladatokat a sorköteles állomány fogja ellátni, mert velük kevesebbe kerül.

A pénzhiány miatt elhalasztották az eredetileg tervezett hadgyakorlatok egy részét, és minimálisra csökkentik a hadsereg kulturális és oktatási tevékenységét. Ámosz Jaron tartalékos tábornok szerint „ez történik, amikor egyik napról a másikra hajtanak végre megszorításokat onnan, ahonnan lehet, és nem onnan, ahonnan kellene”.

A védelmi tárca és a pénzügyminisztérium között komoly vita folyt a költségvetés elkészítésekor, amelyben Benjámin Netanjahu miniszterelnök kompromisszumos javaslata döntött, amely a pénzügyesek tervezte négymilliárd sékeles és a hadsereg javasolta kétmilliárdos elvonás helyett végül hárommilliárdos megszorítást határozott meg.

mti

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »