Hihetetlen globális ima alakult

A globális imára első alkalommal került sor az egyház történetében. Ferenc pápa vezetésével szentségimádást tartottak vasárnap délután a római Szent Péter bazilikában, az imához mind az öt kontinens egyházmegyéiben egyszerre csatlakoztak.

    A globális imára első alkalommal került sor az egyház történetében. Amikor a pápa a Szent Péter bazilikában imádkozni kezdett, a Csendes-óceáni szigeteken reggel öt óra, Izlandon pedig délután három óra volt. 

    A Hit Évében, Úrnapján rendezett szentségimádás során a pápa és a hívek az egyházért és missziójáért, valamint a szenvedőkért imádkoztak. 

    Az egyházfő a szenvedők között sorolta fel a mai kor rabszolgáit, az ember- és kábítószer-kereskedelem, valamint a háborúk áldozatait, a társadalomból kirekesztetteket, a bevándorlókat, az időseket, az anyagi bizonytalanságban élőket, a munkanélkülieket, a  hajléktalanokat, a börtönben levőket és az erőszakot elszenvedő nőket, gyermekeket is. 

    A pápai imára zsúfolásig megtelt a Szent Péter bazilika. 

    Az egyházfő százezer hívő előtt mondta el a vasárnap déli Úrangyala-imádságot (Angelus) is, amelyben a Szíriában túszul ejtett emberek szabadon engedésére hívott fel. Utalt arra, hogy a két éve tartó háború halált, pusztítást, jelentős anyagi és környezeti kárt okoz.   

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »