A misebor is elfogyhat Venezuelában

Kifogyhat a miseborból a venezuelai katolikus egyház, mert szerte az országban hiány van egyes fogyasztási cikkekből, egyebek közt borból.

Roberto Lucker egyházi szóvivő a BBC-nek azt mondta, hogy már csak két hónapra elegendő a meglévő készlet, Venezuela egyetlen bortermelője pedig közölte, hogy nem tudja folytatni tevékenységét, mert egyes hozzávalókból importra szorul, a behozatal pedig nehézségekbe ütközik. Lucker arra nem tudott felelni, hogy egyháza megengedheti-e magának a borimportot, megjegyezte viszont, hogy nem csupán a miseborellátással van gond, hanem a szertatásokhoz szükséges kenyérrel is, mivel nincs elég liszt.

„Itt nem termesztenek búzát, csakis külföldről szerezhető be” – mondta a szóvivő.

A BBC megjegyezte, hogy krónikus hiány van vécépapírból is, és a múlt héten a venezuelai parlament jóváhagyta több millió tekercs importját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »