Az előző kormány titkos kód szerint szavazott

Az ügyészségen tett vallomást több szlovákiai, egykori ellenzéki, jelenleg kormánypárti parlamenti képviselő is a főügyészválasztás körülményei kapcsán – írja a Pravda napilap.

A képviselők egyöntetűen állítják, hogy a koalíciós pártok egy előre meghatározott kulcs alapján adták le szavazataikat, hogy ellenőrizhessék egymás voksait. Ebben az értelemben nyilatkozott mind Marek Maďarič kultuszminiszter, mind Ján Počiatek közlekedési és Martin Glváč védelmi miniszter – tudósít róluk a Pravda.

A lap szerint a jobboldali pártok egy előre eltervezett kulcs alapján töltötték ki a szavazólapokat, minden egyes pártra más-más szabályok vonatkoztak ennek kapcsán. A főügyészség most azt vizsgálja, hogy létezett-e az úgynevezett Radičová-kód, vagy sem.

Ennek bebizonyítása több akadályba is ütközik majd, a szavazólapokat ugyanis nem sokkal a választások után megsemisítették. Glváč az elmondása szerint biztos abban, hogy a kód valós. „A beszélgetéseim alapján gondolom ezt, amit a kollégáimmal, az akkori kormánykoalíció tagjaival és ellenzéki képviselőkkel folytattam. Nyíltan beszéltek róla” – fejtette ki a Smer politikusa.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »