Robbantás a Boston-maratonon

A Boston-maraton célvonalánál két robbantásban hárman meghaltak, több, mint 130-an pedig megsebesültek. A cselekmény sokkolta a versenyen résztvevőket, és azonnali válaszreakcióra késztette a politikai vezetést. Obama elnök a Fehér Házban tartott rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megtalálják a merénylő(ke)t, és megtudják, hogy miért követte/követték el a bűncselekményt.

Eddig hárman haltak meg a támadásban, köztük egy nyolcéves kisgyerek is, félő azonban, hogy az áldozatok száma gyorsan fog emelkedni. A robbantás után ugyanis legalább 17 embert szállítottak kórházba válságos állapotban, a súlyos sérültek száma 25 főre rúg. A robbantásban súlyosan sérültek elsősorban a végtagjaikat veszítették el, egy kisfiú pedig a fején sérült meg súlyosan, őt is az egyik bostoni kórház intenzív osztályán ápolják.

A helyszínen tartózkodók beszámolója szerint az egész merénylet egy iraki útmenti robbantásra emlékeztetett. Az első, még a helyszínen rögzített nyomokból is az derült ki, hogy nem professzionális, nagy erejű robbanószert használt a merénylő, hanem egy úgynevezett IED (házilag készített bomba) robbant fel a maraton befutójánál. Az iraki módszereket idézi az is, hogy több robbanószerkezetet helyeztek el az utcán, bár arról eddig ellentmondásos információk láttak csak napvilágot, hogy valójában hány bomba volt. A rendőrség hivatalos közleményei szerint a két felrobbant szerkezet mellett még egy bombát hatástalanítottak, azonban egy massachusettsi demokrata képviselő, a Képviselőház Belbiztonsági Bizottságának tagja, Bill Keating nyilatkozata szerint valójában négy bombát helyeztek el a merénylők.

Zajlik a nyomozás, fel nem robbant bombákat is találtak

Azt még nem tudni, hogy külföldi vagy belföldi elkövetők a tettesek, éppen ezért Barack Obama elnök sem nevezte még terrorcselekménynek a támadást. A nyomozást irányító FBI-csapat vezetője is úgy nyilatkozott, hogy egyelőre bűncselekmény, és nem terrorcselekmény gyanújával zajlik az eljárás, azonban nem zárják ki, hogy valójában terroristák támadtak. Beszédében az elnök is arra figyelmeztetett: korai lenne még kijelenteni, hogy terrortámadásról van szó.

Az biztos, hogy a robbantók célja nem a lehető legnagyobb pusztítás volt, akkor ugyanis korábbra, a befutó idejére állították volna az időzítőt, hiszen a legtöbb néző ekkor, a legjobb versenyzők megérkezésekor tódul az utcákra. Amikor a bombák felrobbantak, akkor már több mint négy órája zajlott a verseny, és már csak a szintidőt éppen elérő futók beérkezését várták azok, akik kitartottak a célvonal mellett.

A helyszínen még nem tartóztattak le senkit, igaz, nem sokkal a robbanások után a hatóságok kihallgattak egy szaúdi állampolgárt, aki maga is megsérült a támadásban. A rendőrség azonban többször és határozottan leszögezte, hogy senkit sem vettek őrizetbe a robbantással kapcsolatban. Ugyanakkor köröznek egy fekete férfit, akinek külföldi akcentusa van, és többen is látták, hogy nem sokkal a robbanások előtt egy fekete hátizsákkal próbált bejutni az elzárt területre. A hatóságok azzal is számolnak, hogy a fel nem robbant bombákon talált ujjlenyomatok és egyéb nyomok is az elkövetők nyomára vezethetnek.

A The New York Times tudósításában arra is figyelmeztet: könnyen lehet, hogy amerikai kormányellenes erők állnak a mostani cselekmények mögött. Ez a hét hagyományosan az amerikai radikálisok hete: most kell ugyanis leadni az adóbevallásokat, illetve 1995-ben április 19-én történt az Oklahoma City-beli robbantás, amikor egy szélsőséges amerikai férfi, Timothy McVeigh levegőbe repítette az Alfred P. Murrah Szövetségi Irodaházat, 168 ember, köztük 19 kisgyermek életét oltva ki. A most talált bombák egyébként hasonlítanak azokra a szerkezetekre is, amikkel 1996-ban az atlantai olimpiai játékok alatt támadtak a járókelőkre. Akkor ketten haltak még, a sebesültek száma száz felett volt.

A mostani robbantás több hiányosságra rámutat. Az illetékes szervek biztonságtechnikai eszközrendszere az eset fényében erősen elavultnak mondható, ugyanis nem sikerült előre észlelni a potenciális veszélyt. Ezt megerősítette Susan Collins szenátor is, akinek a Nemzeti Terrorizmus-ellenes Központ (NCC) emberei elmondták, semmilyen jel sem utalt a közelgő támadásra. Ugyanígy hiányosan működik a kiberterrorizmus felszámolásáért felelős osztály a védelmi szerveken belül: egyrészt a hírek fényében egyelőre úgy tűnik, senki nem jelentette, hogy robbanóanyag tűnt volna el valamelyik fegyverraktárból, így a merénylő valószínűleg az internetről szedte össze a merénylethez szükséges kellékeket. Amennyiben ez így van, az azt jelenti, hogy ez a cselekmény annyiban különbözik a definíció szerinti kiberterrorizmustól, hogy nem a virtuális valóságban, hanem élőben fejeződött be.

Londonban megtartják a hétvégi maratont

A nagy tömegsport-rendezvények mindig kiemelt biztonsági kockázattal járnak, azonban a most hétvégére tervezett londoni maratont, ami Európa egyik legnagyobb szabadtéri futóversenye a tegnapi támadás ellenére sem mondják le. A szervezők ugyanakkor megerősítették: a Scotland Yard segítségével fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe, hogy megakadályozzanak egy esetleges újabb támadást.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »