Ismét az IMF dirigál a kormánynak

A korábbi 7 helyett, immár 13 milliárd euróval kell Ciprusnak hozzájárulnia a saját mentőcsomagjához, a Reuters és a Financial Times értesülései szerint. Az eredeti számítások szerint a teljes csomagot 17 milliárd euróra becsülték, melyből 10-et a trojka adott volna. Ma már azonban a tudjuk, hogy a szigetországnak 23 milliárdos mentőövre lesz szüksége, hogy ne jusson Atlantisz sorsára. A trojka kijelentette, hogy nem hajlandó többel hozzá járulni Ciprus megsegítéshez így a fennmaradó önrészt valószínűleg az aranytartalékok eladásából, a nyugdíjrendszer átalakításából, társasági adó emelésből, privatizációból és a Laiki bank betétjeiből szándékoznak előteremteni. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »