Melegházasság: döntsön az Alkotmány

A Quinnipac Egyetem legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az amerikai polgárok 56 százaléka szerint az azonosneműek házasságának kérdését szövetségi szinten kell rendezni, vagyis az Alkotmány passzusai alapján az egész országra nézve egységes döntés szülessen arról, hogy házasodhatnak-e vagy sem, írja a Washington Post.

A felmérés tükrözi a márciusban az ABC News és a Washington Post által vezetett hasonló kutatás eredményeit, miszerint az összes megkérdezett 64, a regisztrált választóknak pedig 62 százaléka helyesli az ügy szövetségi szintű megoldását. A Quinnipac felmérésben 10-ből 7 demokrata szavazó támogatja, míg a republikánusok majdnem a fele, összesen 49 százaléka a külön tagállami szabályozás pártját fogják, s csupán 45 százalékuk bízná a szövetségi alaptörvényre. Az ABC-WP készítette felmérés szerint is inkább a demokraták preferálják ezt a megoldást nagyobb arányban, azonban az ő eredményeik alapján a republikánusok többsége felől is pozitív viszonyulást mért: 54 százalékuk bólintana rá a megoldás ezen fajtájára.

A szövetségi-tagállami vitában való állásfoglalás, valamint a melegházasség elfogadása és elutasítása körüli arányok nincsenek fedésben. A közakarattal szemben azonban a politikusok kitartanak amellett, hogy az 50 tagállam maga határozza meg, hogy engedélyezi-e az azonosneműek házasságát vagy sem. Jó példa erre, hogy Louisiana állam demokrata szenátora, Mary Lendrieu véleménye szerint az Alkotmány alapján a család és házasság jogi szabályozása a tagállamokra tartozik, de a melegházassággal szemben szkeptikusabb republikánus párt prominense, a floridai Marco Rubio egy beszédében szintén a tagállamok pártját fogta.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »