Chilei földrengés: Bachelet nem felelős a halálesetekért

A Santiago de Chile-i fővárosi bíróság elutasította azt a petíciót, amelyben Michelle Bachelet chilei ex-elnököt teszik felelőssé a három évvel ezelőtti földrengés során kialakult válsághelyzetért. A kérvényt Raul Meza, az áldozatok hozzátartozóit képviselő ügyvéd nyújtotta be azzal érvelve, hogy Bachelet elnökként „irányította a hatóságok munkáját.”

Ugyanakkor a Santiago de Chile-i fővárosi bíróság elutasította a kérelmet, mivel az nem felel meg a törvény által támasztott követelményeknek. A vád szerint a kellő időben és megfelelően végrehajtott válságkezelés révén kevesebb halálesetre került volna sor. Bachelet kijelentette, hogy a földrengést követő téves szökőár-figyelmeztetés vonatkozásában nem érzi magát felelősnek.

A hivatalos adatok szerint a 2010. február 27-én bekövetkezett földrengés 526 ember halálát okozta, ezek közül 156 fő a cunami pusztításának következtében hunyt el, 25 személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak.

Vinczeffy Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »