Szlovákia: Az állam összeíratja az egyházi vagyont

A kulturális minisztérium levélben kérte az egyházakat, írják össze, milyen vagyonuk van. Emiatt szombaton első ízben üléseztek a keresztény egyházak képviselői, hogy megvitassák, milyen módon reagálnak a kérésre – írja az Új Szó.

A tárca szerint a cél egyértelmű: az egyházak finanszírozási modelljének megváltoztatása előtt tudnia kell az államnak, a felekezetek mivel gazdálkodnak.

„A minisztérium kérését nem tartjuk problematikusnak, keressük az adminisztratív-technikai megoldásokat” – fogalmazott a találkozó után Stanislav Zvolenský katolikus érsek. Az egyházi vezetők szerint az információk már most is nyilvánosan elérhetőek, egyben figyelmeztetnek: az ingatlanok többsége kiadást jelent számukra. „A mi egyházi gyűlésünkön, melyen bárki részt vehet, beszámolót tartunk arról, az aktuális évben hogyan változott a vagyoni helyzetünk” – mondta Miloš Klátik evangélikus püspök.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »