Fico természetesnek tartja a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapotát

Normálisnak, nem pedig rendkívülinek kellene tekinteni a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapotát – állította Robert Fico szlovák miniszterelnök abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny és a Mladá Fronta Dnes című cseh napilapok közöltek csütörtökön.

„Ahelyett, hogy a mai kapcsolatainkat normálisnak tartanánk, mindjárt ‘rendkívülinek’ minősítjük őket. Holott éppen az, ami a múltban folyt, az nem volt normális, hanem rossz, rendkívül rossz volt” – jelentette ki a szlovák kormányfő. Fico elmondta, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel ezért mindjárt az első találkozójukon, tavaly áprilisban Varsóban megállapodtak abban, hogy változtatni kell ezen a helyzeten.

„Világosan megmondtuk egymásnak, hogy országainknak sikerre van szükségük. Nincs szükségük konfliktusokra. Figyelmünket ezért azokra a projektekre kell összpontosítanunk, amelyek segítenek nekünk” – fejtette ki a szlovák kormányfő arra a kérdésre válaszolva, hogyan sikerült javítani mostani, második kormánya idején a korábban rossz szlovák-magyar viszonyon.

„Szeretném elismeréssel méltatni, hogy ezt a modellt, amelyben akkor úriasan megegyeztünk, teljes mértékben tiszteletben tartjuk” – mutatott rá Fico. Az euróövezet problémáit firtató kérdésre válaszolva Fico azt mondta, hogy Szlovákia számára hasznos volt az euró bevezetése és ma már lehetetlen visszatérni a koronához.

„Kiállok az euró mellett, visszatérni a koronához egyszerűen lehetetlen. Elemzéseink szerint a koronához való visszatérés a szlovák pénz azonnali 40 százalékos leértékeléséhez vezetne” – nyilatkozta a kormányfő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai közbefektetések 75 százaléka az európai uniós alapokból szerzett pénzekből valósul meg.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »