Iskolai lövöldözésre készítik fel a diákokat Malmöben

A szokatlan felkészülés kiváltó oka, hogy pénteken, március 15-én, négy malmöi iskolát lezártak, mivel lőfegyvereket találtak az egyik tetőterében. Egy, a Sverigesradio (Svéd Rádió) által meginterjúvolt középiskolás diák szerint az esetet megelőzően jellemzőek voltak a verekedések, és pár nappal az eset előtt egy nagyobb verekedés tört ki. Ebben idegenek verekedtek az iskola néhány diákjával, ezután a rendőrség csütörtökig a helyszínen maradt. Ekkor találták a fegyvereket. A The Local című svéd napilap szerint építőmunkások a Heleneholm középiskola tetején lőszert, egy távcsöves és egy vadászpuskát találtak. A rendőrség nem nyilatkozott arról, hogy van-e összefüggés a környéken elkövetett bűntényekkel, vagy vannak-e már gyanúsítottak.

A körülbelül 1300 diák pénteken otthon maradt, a rendőri felügyelet pedig szombaton is tartott. A diákokat és az iskolai személyzetet egy lehetséges lövöldözésre készítik fel. Henric Kahlmeter, a kerület ifjúsági ügyeinek igazgatója szerint az elv az, hogy lövöldözés esetén a diákokat ne evakuálják, hanem a támadót zárják ki az osztályteremből. A módszer finn és amerikai statisztikákból, illetve tapasztalatokból származik. Az evakuálást azért ellenzik, mert a diákok folyosóra küldésével pont azt kockáztatják meg, hogy a gyilkosnak könnyű célpontot nyújtsanak. Ehelyett inkább vasrúddal zárják le az osztálytermeket, hogy kintről ne lehessen bejutni, és minél előbb riasztják a hatóságokat.

Buzás Ernő

Friss hírek