Az oroszok nem lesznek fontosak az új pápának

Oroszország kívül esik majd az új pápa érdeklődési körén – fejtette ki az orosz Kommerszant FM rádió főszerkesztője és egyben kommentátora, Konsztantyin Eggert.

A tekintélyes orosz kiadóvállalat rádiójának főszerkesztője szerint az új katolikus egyházfő a harmadik világban fejt majd ki misszionárius tevékenységet, és nem lesznek számára annyira fontosak a kapcsolatok Moszkvával.

Konsztantyin Eggert ugyanakkor úgy vélte, hogy éppen ez közelítheti egymáshoz a két egyházat és segítheti elő a római pápa és az orosz ortodox egyházfő találkozását. Ferenc pápa megválasztásának Oroszország szempontjából „nem lesz negatív következménye, de hogy lesz-e pozitív eredménye, meglátjuk” – vélekedett a kommentátor.

Az új pápa kiválasztásakor ismét kompromisszumot kötöttek a kardinálisok – vélte Viktor Hrul vallási szakértő, katolikus újságíró, aki örömmel fogadta a katolikus egyházfő névválasztását. „Szent Ferenc nagy tiszteletnek örvend Oroszországban, a katolikusok és az ortodox keresztények körében egyaránt” – mondta.

Alekszej Jugyin, az orosz Állami Humán Egyetem valláskutató intézetének docense szerint Ferenc pápa kiegyensúlyozottan konzervatív szemléletű, ezért elégedettek vele nagyon sokan. Jugyin biztos abban, hogy az új katolikus egyházfő folytatja XVI. Benedek politikáját. Kérdés, mi lesz az egyházi reformokkal, és milyen új kezdeményezések születnek a vezetése alatt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »