Az izraeli sajtó elégedett az új pápával

Az új pápa Buenos Aires érsekeként jó kapcsolatokat ápolt az argentin zsidó közösséggel – emelte ki az izraeli média csütörtökön, Jorge Mario Bergoglio pápává választása után.

Az argentin érsek 1994-ben a Buenos Aires-i AMIA zsidó közösségi ház felrobbantása után szolidaritását fejezte ki a helyi zsidókkal, 2005-ben pedig az első közéleti személyiségként írta alá a merénylet ügyében igazságszolgáltatást követelő petíciót. 2010-ben meglátogatta az újjáépített központot, és tárgyalt ott a zsidó vezetőkkel.

Az izraeli sajtó emlékeztet arra is, hogy Bergoglio érsek 2007-ben részt vett az egyik zsinagóga zsidó újévi ünnepségén, s ott felszólalva „bátyáimnak” nevezte a zsidókat. Előszót írt Sergio Bergman argentin rabbi könyvéhez, s abban „egyik tanítómnak” nevezte a rabbit.

Tavaly novemberben egy rabbival közösen az 1938-as német kristályéjszakáról való megemlékezés házigazdája volt egy katedrálisban. Közös zsidó-katolikus jótékonysági programot is szervezett a Buenos Aires-i szegények javára a 2000-es évek elején.

Hosszú évek óta szorosan együttműködött a Latin-amerikai Zsidó Kongresszussal is, és találkozókat tartott zsidó fiatalokkal.

„Ismerjük az értékeit és az erősségeit – mondta Claudio Epelman, a Zsidó Világkongresszus latin-amerikai ágának ügyvezető igazgatója. – Nincs kétségünk afelől, hogy nagyszerű munkát fog végezni a katolikus egyház élén.”

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »