Gyors hódítás a francia éttermi piacon

A gyorséttermek megfosztották trónjától a hagyományos vendéglőket Franciaországban, a tradicionális konyhaértékek legerősebb védőbástyájában: 2012 az első év, amelyben az éttermi piac több mint felét – 54 százalékát – a „gyorsak” szerezték meg.

A változás igen jelentős tavalyelőtthöz képest, mivel akkor még csak 40 százalékos volt a gyorséttermek piaci aránya az országban – áll a Gira Conseil élelmiszeripari tanácsadó cég kimutatásában.

Szakértők a gyors hódítást részben azzal magyarázzák, hogy a gyorséttermek sok újdonságot vezettek be étekkínálatukban, ma már nemcsak hamburgerekkel és szendvicsekkel szolgálnak, hanem számos mással is, beleértve a salátákat. További oka a térnyerésnek az, hogy a franciák egyre kevesebb időt áldoznak étkezésre. Míg 1975-ben átlagosan 1 óra húsz percet szántak egy éttermi evésre, ma csupán félórát töltenek vele, sőt egy másik felmérés szerint mindössze 22 percet – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »