Az egyház nem hajlandó a kompromisszumra a születésszabályozás kérdésében

Az állam római katolikus püspökei elutasították a Fehár Ház legutóbbi javaslatát arra vonatkozóan, hogy az egészségügyi biztosítás terjedjen ki a fogamzásgátló szerekre is, mondván, hogy nem nyújt elegendő biztosítéko azoknak az egyházi kórházaknak, főiskoláknak és jótékonysági szervezeteknek, akik tiltakoznak az ellen, hogy ekkora mértékű támogatást nyújtsanak dolgozóik számára.

A püspökök azt is kijelentették, hajlandóak akár a bíróság előtt folytatni a harcot a szövetségi rendelkezés ellen – tudosít a New York Times.

Az amerikai kormány szerint a pénteken közzétett javaslat biztosítaná a munkavállalók számára az ingyenes fogamzásgátlást, miközben továbbra is tiszteletben tartja a vallási meggyőződését azoknak a szervezeteknek, amelyek megtagadják a szerek támogatását vagy az ellátását dolgozóik részére.

Az egyház elismerte, a javaslat első olvasatra úgy tűnik, mintha megoldást próbálna keresni arra a kérdésre, hogy pontosan melyek azok a munkáltatók, melyek mentesek azon követelmény alól, hogy díjmentes támogatást nyújtsanak az ott dolgozók részére. Ám ugyanakkor nem válaszolt meg elég sok kérdést, többek között azt, hogy ki fogja fizetni és biztosítani a fogamzásgátló szereket az egyes közhasznú vallási szervezetek dolgozói részére.

„A kormány javaslata folytatja a helytelen megkülönböztetést a vallási minisztériumok között.” – mondta Timothy M. Dolan New York-i bíboros, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke. „Úgy tűnik, hogy az első osztályú katolikus egészségügyi, oktatási, valamint jótékonysági szervezetinknek csak másodrangú szerepet biztosít. Az Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium alkalmazkodást javasol ahelyett, hogy elfogadná a tényt, hogy ezek a minisztériumok egységet alkotnak az egyházunkkal, és méltóak ugyanazokra a kiváltságokra, melyek a katolikus egyházat illetik meg.”

A püspökök nyilatkozata, melyet azután tettek közzé, hogy hat napig tanulmányozták az Elnök javaslatát, sokkal mérsékeltebb és kimértebb volt, mint az a bírálat, melyet az eredeti szabály közzétételekor hoztak nyilvánosságra tavaly. Dolan bíboros szerint a püspökök szerettek volna együttműködni a kormánnyal a megoldás keresésében. 

A kormányt egyáltalán nem érte meglepetésként a püspökök legújabb nyilatkozata, de még nem reagáltak rá semmit.

Marcia D. Greenberger, a Nemzeti Női Jogi Központ társelnöke elmondta, hogy a nők mintegy 99 százaléka alkalmazott már fogamzásgátlót életük egy valamely időszakában, így az ő érdekeiket is figyelembe kellene venni.

„A nők egészségügyi szükségleteit, vallási és lelkiismereti meggyőződéseit védeni és tisztelni kell.” – mondta Greenberger, aki támogatja a Fehér Ház javaslatát.

A legutolsó javaslat alapján, a szerek biztosítását kifogásoló egyházi és a közhasznú vallási csoportoknak, nem kellene részt venniük a programban. Azok a nők, akik ilyen szervezeteknek dolgoznak ingyen juthatnának hozzá az egyéni egészségbiztosítások révén, a költségeket pedig egy biztosító társaság fizetné. Ők ugyanis úgy gondolják, kiadásaik megtérülnének, hiszen a kevesebb születés miatt alacsonyabbak lennének a későbbi költségeik.

A kormány megtagadta a mentességet azon világi cégek számára, melyeknek vezető kijelentették, kifogásolják a fogamzásgátlók támogatását vallási okokból. A püspökök azonban összefogtak ezen munkáltatók védelme érdekében.

„Zsidó-keresztény örökségünknek való alázattal következetesen azt tanítjunk híveinknek, hogy úgy éljék életüket a hét minden napján, hogy az ugyanazt a hitet tükrözze, amit az Úr napján kinyilvánítanak. Kötelességünk kiállni most mellettük, és nem hagyni, hogy arra kényszerítsék őket, hogy megsérték a hitüket.” – mondta Dolan bíboros.

A szövetségi bíróságok ettől eltérő véleménynek adtak hangot a szabályozás törvényességével kapcsolatban. A jogvita valószínűsíthető, hogy a Legfelsőbb Bíróságon fog folytatódni.

Charles J. Chaput, Philadelphia érseke szerint a kormány javaslata első ránézésre néhány ember szemében előrelépésnek tűnhet. Az indítvány úgy tűnik növelte azoknak a vallási alapon összefonódott szervezetek számát, akik követelhetik a mentességet a kötelezettség alól.

Ám az érsek szerint, ha közelebbről megvizsgáljuk, a szövetségi rendelkezés továbbra is felesleges, kényszerítő és súlyosan hibás.

„A Fehér Ház nem tett engedményeket azoknak a magáncégeknek, amelyek vallásosnak mondják magukat, és a „megállapodás” egész szellemisége meglehetősen egyszerű.” – mondta Chaput érsek.

A bírósági ügyek esetében a bírák élénk érdeklődést mutattak a vonatkozó intézkedés részletei iránt. A legnehezebb kérdés, melyet a kormány részéről még mindig megoldásra vár, az az, hogy hogyan fogják a támogatást megkapni azon egyénileg biztosított, vallási alapú intézmények dolgozói, akik mind munkáltatókként, mind biztosítókként is szolgálnak. 

Sutus Nikolett

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »