Magyar vasúti táblákat helyez el az MKP

Törvényesen nem lehet, hát kiteszik törvénytelenül. A vasúti kétnyelvűség terén hónapok óta nincs előrelépés, ezért a Magyar Közösség Pártjának politikusai csütörtökön néhány magyarlakta településen magyar helynévtáblákat helyeznek el a vasútállomásokon. A pontos helyszínekről egy nappal az akció előtt tájékoztatnak – írja a pozsonyi Új Szó.

Ősszel a vasúttársaság úgy nyilatkozott, nincs igény a kisebbségi megnevezések elhelyezésére a nemzetiségi terülteken, emlékeztet Berényi József. A pártelnök hozzátette, javaslatukra ezért 38 polgármester fordult a vasúthoz ilyen kérvénnyel. „Jó páran már választ is kaptak. Mondani sem kell, hogy elutasítót” – fejtette ki Berényi.

2013. második felében a közlekedésügyi minisztérium beterjeszti a vasúti közlekedésről szóló törvény nagy módosítását. Ez reagálni fog a kétnyelvűség problematikájára is, állítja Martin Kóňa, a tárca szóvivője. „A nemzetiségek véleményét is ki fogjuk kérni, nem utasítjuk el a párbeszédet” – válaszolta a TASR hírügynökségnek. A törvénytelen tevékenységek csak árthatnak az ügynek, vélekedik a szóvivő.

A tárca az elutasító válaszokat egyébként azzal indokolja, mint tavaly ősszel. „Sajnos a kisebbségi feliratokat engedélyező kisebbségi nyelvtörvény és a vasúti közlekedésről szóló törvény nincs összhangban egymással” – szögezi le Kóňa. Tavaly A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos hivatala kereste meg a minisztériumot, mondván: végrehajtó rendeletre vagy módosításra lenne szükség.

Fél éve A. Nagy úgy nyilatkozott, hogy őszre rendeződhet az ügy. Berényi szeretné, ha a kormánybiztos elmondaná, milyen megoldást javasol. „Tavaly azt mondta, lát politikai akaratot az ügy rendezésére. Viszont február van, nem történt semmi, és a vasút válaszlevelei sem emlegetnek ilyesmit” – hangsúlyozza az MKP elnöke. Ebben a tekintetben a legrosszabb a helyzet a vasúton, teszi hozzá. A buszpályaudvarokon ugyanis néhány helyen (például Komáromban vagy Somorján) az önkormányzat nyomására már kétnyelvű feliratok tájékoztatják az utasokat.

A vasúti kétnyelvűséget az elmúlt másfél évben civil kezdeményezések is szorgalmazták, de eredményt csak a RegioJet cseh társaság által felújított néhány csallóközi várakozóhelyen sikerült elérni. Az állomásépületeken maradtak a festékszóróval odafestett magyar helynevek, néhány helyen azokat is lefestették.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »