Vajdaság: „Nincs is autonómiánk”

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke az újvidéki Dnevniknek nyilatkozva kijelentette, nem pontos a megfogalmazás, hogy Vajdaság rohamosan veszítené az autonómiáját, ugyanis nincs is autonómiája. Hozzátette, nem új keletű, hogy egyes szervezetek az autonómia megszüntetését kezdeményezik, és hogy ennek a hátterében az ország további centralizációja áll.

Úgy ítélte meg, hogy a Vajdasági Fejlesztési Bankhoz és a Tartományi Nagyberuházási Alaphoz kapcsolódó ügy csak javíthat Vajdaság helyzetén, és hogy ki kellene vizsgálni azokat a vádakat, hogy a tartományi adminisztráció a lopások és a korrupció fészke lenne.

– Remélem, hogy mihamarabb fényt derítenek a visszaélésekre, már amennyiben volt ilyen. Mert Vajdaságnak olyan kevés intézménye van, hogy teljességgel megengedhetetlen, hogy bármelyikhez is kapcsolódjon akár csak a zavaros tettek gondolata is, nemhogy valaki ténylegesen visszaéljen a pozíciójával. De azt kell mondanom, ha a tartományi szervekben előfordult is ilyen, a köztársasági adminisztrációhoz képest fényévekkel le van maradva – mondta Čanak, hozzátéve, sokkal rosszabb és veszélyesebb állandóan az esetleges afférokról beszélni és semmit sem kivizsgálni, mert így azt a látszatot keltik, hogy a tartományi adminisztráció a lopások és korrupció fészke.

A VSZL elnöke az előrehozott tartományi választásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta, az nagy mértékben a vajdasági intézmények bejelentett vizsgálatának kimenetelétől függ, hozzátéve, nagyon örül ezeknek a vizsgálatoknak.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »