Panettát is meghallgatták Bengáziról

Több mint öt hónappal a bengázi nagykövetség ellen elkövetett merénylet után az amerikai szenátus meghallgatta Leon E. Panetta védelmi minisztert a támadásról.

Panetta a szenátus fegyveres szolgálatokért felelős bizottsága előtt elmondta, ő maga volt az, aki tájékoztatta Obama elnököt a  bengázi nagykövetség elleni merényletről. A bizottság tagjai annak próbáltak utána járni, miért nem küldött az ország fegyveres segítséget a nagykövetség védelmére és miért nem került sor választámadásra. Panetta a katonai beavatkozás hiányát azzal magyarázta, hogy nagyon gyorsan zajlottak le az események, és nem érkezett fenyegetés. A védelem felkészületlenségét azzal indokolta, hogy szeptember 11-én a Pentagon a terrortámadások évfordulójára összpontosította erőit és nem volt jele a bengázi nagykövetség elleni támadásnak.

Panetta nem az első, akit meghallgattak az ügyben. Egy hete Hillary Clinton volt külügyminiszter válaszolt közel öt órán keresztül a támadással kapcsolatos kérdésekre.

2012. szeptember 11-én megtámadták a Bengáziban lévő amerikai nagykövetséget. A támadás során meghalt Christopher Stevens nagykövet és három munkatársa. Öt hónappal az esemény után a Bengázi merénylet még mindig számos kérdést vet fel. Még mindig nem tudni, ki döntött az intézkedésekről, ki követte végig az eseményeket, kérdéses Obama felelősége az ügyben, a nagykövet halálának körülményei és hogy ki felelős a merényletért. 

Kollár Erika

Friss hírek