Vajdaság: Ismét magyar fiatalokra támadtak

Vasárnapra virradó éjszaka Óbecse központjában magyar fiatalokra támadt rá egy szerbül beszélő fiatalokból álló csoport.

A Vajdaság Ma értesülései szerint egy fiúkból és lányokból álló magyar társaság a városközpontban beszélgetett, amikor verbálisan beléjük kötött egy számukra ismeretlenekből álló csoport. A fiatalok nem reagáltak a provokációra, és a kötekedők odébbálltak.

Később azonban ugyanez a csoport visszatért, és immár számbelileg megerősödve támadt rá a magyar fiatalokra. A támadás alkalmával nemzeti hovatartozásukat emlegetve sértegették őket. Ketten sérültek meg, egyiküknek a fején szakad fel a bőr és kisebb agyrázkódást szenvedett, társának pedig bal szeme környéke dagadt fel. Őket az óbecsei egészségházban látták el.

A verekedésnek a rendőrség vetett véget, a helyszínen igazoltatta a résztvevőket – állítja egy szemtanú, aki neve elhallgatását kérte. Hivatalos rendőrségi közlemény még nem jelent meg az esettel kapcsolatban.

Pénteken Temerinben történt ismét egy incidens. A város központjában levő piactéren egy férfi rátámadt egy magyar nőre és fiára, akiket szerb nyelven többek között nemzeti alapon sértegetett több tanú előtt. Ennek az incidensnek is a rendőrség vetett véget. A körülmények arra utalnak, hogy az esetnek személyes okai vannak, mivel a támadó és a sértett szomszédok. Az ügy várhatólag a bíróságon folytatódik.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »