Ismét magyar fiatalokra támadtak Temerinben

Vasárnap hajnali fél kettő tájban Temerinben támadás ért két magyar fiatalembert. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak.

Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett.

Ötven méterre a tettük helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. A második támadásuk következményeként egy újabb magyar fiatal sérült meg, aki orrtörést szenvedett, két társa könnyebb sérülésekkel megúszta.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Hivatalos közleményt nem adott ki az esetről.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »