Gašparovič lemondását követelték a tüntetők

Körülbelül háromszázan vett részt az Ivan Gašparovič államfő elleni csütörtöki pozsonyi tüntetésen. A többi közt azt követelték, hogy mondjon le. A palota előtti Hodža téren azért gyűlt össze a tömeg, hogy támogassa a köztársasági elnök elleni petíciót. A kezdeményezők szerint az államfő alkotmányt sértett, amikor január elején úgy döntött, hogy nem nevezi ki az előző parlament által főügyésszé választott Jozef Čentéšt.

A tüntetők azt követelték, hogy Gašparovič távozzon posztjáról. „Lemondása kis lépés lenne az elnöknek, de nagy lépést jelentene a társadalom számára” – ilyen és ehhez hasonló követelések hangzottak el az este hat órára meghirdetett tüntetésen.

A sűrű havazásban, rendőrségi biztosítás mellett megrendezett tiltakozó akción a tüntetők támogatásukról biztosították az ellenzéki pártoknak azt a kezdeményezését, hogy az alkotmány megsértésére hivatkozva induljon eljárás Gašparovič ellen.

Az ellenzék hétfőn javaslatot tett, hogy alkotmánysértés gyanúja miatt eljárás induljon az államfő ellen. A csütörtökön beterjesztett indítványt az ellenzéki pártok azzal indokolták, hogy Gašparovič másfél éven át késleltette az Iveta Radičová kormányzása idején megválasztott főügyészjelölt, Jozef Čentéš kinevezését, s nem indokolta meg kielégítően a kinevezés magtagadását. Gašparovič döntését a Čentéš megválasztásakor felmerült korrupció gyanújával, valamint azzal indokolta, hogy az ügyet azóta túlontúl átszőtték a különböző politikai érdekek.

Az államfő leváltását célzó indítványról ugyan 30 napon belül tárgyalnia kellene a törvényhozásnak, ám ehhez nem várható többségi hozzájárulás, mivel Robert Fico kormánypártja, a Smer-SD az indítványt nem támogatja.

A tüntetők továbbá azt akarják, hogy a parlament – társadalmi vitát követően – hozzon törvényt, amely alapján a főügyészség függetleníthető a pártpolitikától.

A tiltakozó akciónak több szónoka is volt, köztük a Gorilla-ügyről könyvet író Tom Nicholson publicista, Marián Greksa zenész, a bloggerként ismert Boris Kačáni és Slavomír Repka, valamint két polgárjogi aktivista, Andrej Lúčny és Ján Zavacký.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »