Letartóztatják a pakisztáni miniszterelnököt

Politikai krízis veszélye fenyeget a törékeny pakisztáni demokráciában hónapokkal a választások előtt.

Korrupció vádjával Rádzsa Parvíz Asraf miniszterelnök hivatalából való felmentését és letartóztatását rendelte el kedden a pakisztáni legfelsőbb bíróság, ami politikai krízishez vezethet az országban hónapok múlva esedékes választások előtt. 

A pakisztáni kormányt ezzel egy időben az ellenzék részéről is heves támadások érték, miután hétfőn Iszlámábádba érkezett a Muhammad Tahir Ul-Kadri vezető muszlim vallási értelmiségi szervezte „egymillió ember menetelése”, amelyen a „korrupt” a Pakisztán Néppárt „hamis mandátumain” alapuló uralmának végét követelték a fővárosban demonstráló tömeg előtt. 

A miniszterelnök leváltása váratlan hírként hatott, amelyet Pakisztán egyes helyein euforikusan fogadtak, a legfelsőbb bíróságot éltetése közepette. Mindazonáltal egyes elemzők szerint az időzítés a katonai erők és a legfelsőbb bíróság összefogásaként a civil kormány leváltására irányuló puccskísérletének tűnik. Ayesa Sziddika, a katonai erők egyik legfőbb kritikusának véleménye szerint „túlzott egybeesés, hogy a percben, mikor Kadri jön, és nagyon magabiztosan bejelenti a kormány végét, a legfelsőbb bíróság meg is hozza erről döntését”.

E lépés további feszültségeket eredményezhet a népszerűtlen polgári kormány és a legfelsőbb bíróság elnöke, Iftikhar Csaudri kapcsolatában, aki az utóbbi években Pakisztán egyik legmeghatározóbb politikai alakja lett. 

Asrafot azzal vádolják, hogy 2010-ben víz- és energiaügyi minisztériumi megbízatása során vesztegetéseket fogadott el. A kormányfő tagadja a vádakat, leváltása pedig önmagában nem vezetne a kormány megbénulásához, mivel a Pakisztáni Néppárt vezette koalíció többséget élvez a parlamentben. Ugyanakkor a kormány túlélése a néppárt koalíciós partnereinek hozzáállásán múlik, márpedig a tálib felkelőkkel folytatott harc, a gazdasági stagnálás és az Egyesült Államokkal való feszült kapcsolat megoldása mielőbbi kormánystabilitást kíván. 

Dóczi Tamás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »