Pásztor a legélesebben elítélte a vajdasági zászló elégetését

A legélesebben elítélte a vajdasági zászló felgyújtását Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, s kijelentette, aki képes felgyújtani egy alkotmányos kategóriát, márpedig a vajdasági zászló az, az nem akarhat jót sem ennek a tartománynak, sem polgárainak, sem annak az országnak, amelyben él.

Pásztor úgy értékelte, hogy az illetékes hatóságoknak minden törvényes lehetőséget ki kellene használniuk az ilyen cselekedetek és elkövetőik felelősségre vonására, s ezt nem kellene elhúzni, tekintettel arra, hogy a szélsőséges Naši magára vállalta a felelősséget és közölte, hogy ők állnak a cselekmény mögött.

„Nem engedhetjük meg, hogy a gyűlölet ilyen megnyilvánulásait tolerálják, s elkövetői ne tartozzanak felelősséggel a béke és a biztonság veszélyeztetéséért Vajdaságban”, hangsúlyozta Pásztor, s kiemelte, a „szerbellenes médiumok és kormányon kívüli szervezetek” listáját tartalmazó plakátok megjelenése egy olyan jel, ami veszélyre figyelmeztet, s amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.”Nem engedhetjük meg, hogy a tűz lángra kapjon, s utána kezdjük el keresgélni a vizet, amivel oltani fogjuk”, véli Pásztor.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »