Amerikai újságírókat mentettek Szíriában

Hat nappal ezelőtt, az NBC riporterét és forgató csoportját Szíriában kormányerők ejtették túszul. A Bashar Assadhoz hű haderő 15 embere megtámadta azt lázadó csoportot, mellyel az amerikai Richard Engel és stábja utazott alig egy hete. A tűzharcot követően a sajtó képviselői fogságba estek, és Engel elmondása szerint fogságuk során folytonos halálfenyegetéseknek, és pszichológiai kínzásnak voltak alávetve.

Az Assad rezsim katonái egy, a lázadókkal történő túszcseréhez akarták felhasználni az amerikai foglyokat, azonban az Ahrar al-Sham kormányellenes dzsihádista csoport tagjaival kerültek összetűzésbe. A küzdelem során két kormánypárti katona életét vesztette, a szélsőségesek pedig szabadon engedték az amerikaiakat, akik így bántatlanul elhagyhatták az országot – számol be a Wired.

A Buzzfeed portál elmondása szerint félvén, hogy veszélybe kerül Engel és csapata, az NBC hírcsatorna mindent megtett, hogy munkatársainak elrablásáról a legkevesebb kerüljön napvilágra. Szíriában 2012-ben 28 újságíró halt meg a lázadók és kormánypártiak közötti összecsapásokban, így a szerencse is nagyban közrejátszott, hogy az amerikai csapat ép bőrrel térhetett haza a háborús országból.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »