Kiadja Koszovó Szlovákiának a drogbárót

A koszovói főbíró, és az igazságügyminiszter is jóváhagyta a koszovói bíróságok döntését arról, hogy Baki Sadiki heroincsempészt kiadják Szlovákiának, hogy letöltse 22 éves börtönbüntetését.

A koszovói szervek és államigazgatás így teljesítették Szlovákia kérését, hogy Sadikit adják át büntetésének letöltése céljából.

Erről Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter számolt be. „Meggyőződésem, hogy az adminisztratív eljárás lefolyása, amely az említett döntéshez vezetett, a koszovói reformok erősödéseként lehet értékelni, összhangban a Nyugat-Balkán európai perspektívájával” – nyilatkozta a szlovák külügyminiszter.

Hozzátette, hogy az ügy bizonyítja, hogy Pristina komolyan gondolja európai jövőjét, és Szlovákia továbbra is támogatni fogja Koszovó ezen törekvéseit.

Szlovákia hivatalosan egyébként nem ismeri el Koszovó államiságát, a kiadatás közvetítő nemzetközi szervezeteken keresztül zajlik.

Strandpapucs

Sadikit 22 éves börtünbüntetés várja Szlovákiában, távollétében ítélték el, herionnal való kereskedés miatt. Nagy tételben utazott, 10 kilónyival kapták el, de további 120 kilogramm anyagot is szétterített Európa-szerte. A drogot strandpapucsokban csempészték. Októberben az Interpol emberei fogták el Koszovóban, Szlovákia pedig – annak ellenére, hogy hivatalosan nem ismeri el Koszovó létezését, közvetítők útján kérte a bűnöző kiadatását.

Nemrégiben a koszovói igazságügyminiszter nem hivatalos látogatáson Szlovákiában járt, a szlovák külügyminiszterrel is találkozott.

Baki Sadiki főképp arról ismert, hogy egy telefonbeszélgetés tanúsága szerint baráti viszonyt ápolt Štefan Harabin szlovák főbíróval.

Bumm.sk / SITA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »