Folytatódik a kémbotrány Luxemburgban

Luxemburgban hatalmas botrányt okoztak a SREL nevű titkosszolgálat egykori vezetőjének vádjai, melyek értelmében az uralkodó évtizedek óta szoros kapcsolatban van a brit titkosszolgálattal. Bár a királyi család tagadta az MI6 kapcsolatok minden lehetőségét, a kedélyek nem csillapodtak. A miniszterelnök, Jean Claude-Juncker sajtótájékoztatóján kiállt Henrik nagyherceg mellett, szerinte az országban a monarchia tisztelete abszolút.

Marco Mille egykori SREL vezető 2008-ban rögzítette saját beszélgetését Junckerrel, a párbeszéd írott másolata pedig 2012 novemberében több luxemburgi lapban is megjelent. A beszélgetésben Mille azt állítja, hogy Henrik nagyherceg évtizedek óta kapcsolatban áll a brit titkosszolgálattal, segítségükkel több luxemburgi vezető politikus után folyik kémkedés, Juncker pedig egyikük lehet. Véleménye szerint a királyi palota védelmét is olyan rendőri egységek végzik, akikben a luxemburgi hatóságok nem bízhatnak.

A vádakra reagálva az uralkodó közleményt adott ki, amelyben tagadta a brit titkosszolgálattal való együttműködést. A miniállam ennek ellenére sem nyugodott meg, így a királyi család újabb közleményben az ügy tisztázását követelte. A luxemburgi törvényhozás döntése értelmében a SREL tevékenységét vizsgálni kell, hiszen Junckeren kívül több közjogi méltóság lehallgatása is megtörténhetett. Henrik nagyherceg örömmel fogadta a vizsgálóbizottságok felállításának hírét, a közleményben hangsúlyozta, hogy Luxemburg iránti hűsége és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.

Jean Claude-Juncker a királyi családhoz képest sokkal hevesebben reagált az eseményekre. A miniszterelnök múlt heti sajtótájékoztatóján nevetségesnek nevezte a nagyherceggel szembeni vádakat és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ország első emberét rágalmazhatják. Juncker szerint kizárt, hogy az uralkodó utasítására őt vagy más politikusokat lehallgattak volna. A korábbi vádakat, amelyek szerint Henrik nagyherceggel a Bommeleer támadásokról folytatott párbeszédét szintén rögzítették, elutasította, véleménye szerint a felvétel nem létezik.

A miniszterelnök szerint fontos tisztázni, hogy az országban nincs helye ilyen spekulációnak, és ezt korábban a SREL vezetőinek is elmondta. Semmi nem utal arra, hogy a kémkedés magas szinten folyna Luxemburgban, a titkosszolgálat vizsgálatát ugyanakkor indokoltnak érzi. Ennek ellenére cáfolta a korábban megjelent információt, hogy 300 ezer embert érintenek SREL fájlok, hiszen ezek többsége, mintegy 175 ezer fájl nem emberekhez, hanem eseményekhez köthető nemzetbiztonsági anyag. Juncker a sajtótájékoztató zárásaként elmondta, hogy vannak, olyan ügyek melyeknek sosem szabadna nyilvánosságra kerülniük, hiszen az állam biztonságát fenyegethetik, és ez alatt nem azt érti, hogy a „SREL az elnyomás eszköze lenne egy rendőrállamban”.

Mindeközben a SREL működését vizsgáló bizottság tizennégy tagját kijelölték, a csoport a hatvanas évektől kezdve fogja ellenőrizni a titkosszolgálat tevékenységét. A bizottság elsődlegesen olyan anyagokat keres, amelyeket a célszemélyek tudta nélkül rögzítettek.

Tamara Judi

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »