Ez lesz az első olyan büdzsé az önálló Szlovákia történelmében, amelyet egyetlen párt képviselői dolgoztak ki, és amelynek elfogadásához nincs szükség más pártok szavazataira.A 2013-as állami költségvetés a Smer költségvetése lesz, pontosabban a Smer szűk vezetéséé, hiszen Robert Fico pártelnök csak pár embernek hagy beleszólást magasröptű nemzetmentő terveibe. Szlovákia jövő évi gazdálkodásának alakulásáért így minden felelősség a Smerre hárul, az összes pozitív és negatív következménnyel. Nos, akik nem különösebben szívelik Ficót és pártját, azoknak van egy „jó hírünk”. Már most biztos, hogy a 2013-as költségvetés a Smer egyik legnagyobb melléfogása lesz, és egész biztosan nem hizlalja a párt népszerűségét. Már az elfogadása is botrányos, hiszen a napokban előhúzott, kulcsfontosságú módosításokat anélkül terjesztik parlamenti vitára, hogy azokat a törvényhozás költségvetési bizottsága látta volna. Az időközben felmerült további 260 millió eurós adókiesés ellensúlyozásával a pénzügyminisztérium nem sokat pepecselt. A jövő évre elkülönített 313 milliós vésztartalékból elvett 213 milliót, míg a minisztériumok 21 millióról kénytelenek lemondani, 26 millió eurónyi összeget pedig egész egyszerűen hozzáírtak a jövő évi deficithez. Mivel a vésztartalékokból kívánják fedezni a tanárbérek emelését is, Szlovákia a 2013-as évnek olyan büdzsével vág neki, amely azzal számol, hogy minden úgy alakul, amint azt a pénzügyminisztérium eltervezte, és semmilyen előre nem látható eseményre nem kell felkészülnünk. Viszont már most biztos, hogy a második nyugdíjpillérből kevesebben lépnek ki, mint azt a kormány eltervezte (ez kevesebb befolyó pénzt jelent az államkasszának). Ráadásul jövőre tovább romlik a gazdasági környezet, az adóbevételek így a most jelzettnél is alacsonyabbak lehetnek. A kormány mindemellett elkövette azt a hibát is, hogy az adóbevételek csökkenését az adókulcsok növelésével próbálja orvosolni, ami eddig még soha nem jött be. Ezzel csak méginkább elriasztja a cégeket és a vállalkozókat. Magyarán, a 2013-as büdzsé a Smer egyik legnagyobb buktája lehet. Örömre azonban semmi okunk, hiszen az elhibázott döntések következményeit ezúttal is a lakosság nyögi majd. A kormányfő legfeljebb elmagyarázza, hogy amit tett, azt kizárólag értünk tette, csak mi, tudatlan állampolgárok még nem nőttünk fel ahhoz, hogy felfogjuk az ő szellemi nagyságát.
Fico-kormány Kárpát-medence költségvetés Smer Szlovákia
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.