Belőle már biztos nem lesz államfő

Eduard Kukan (SDKÚ) EP-képviselő, egykori szlovák külügyminiszter nem indul a 2014-es elnökválasztáson.

Ezt a pénteki sajtótájékoztatóján közölte. „Egyszer megpróbáltam, felkínáltam minden tapasztalatom, de nem volt elég. Egyszer elég volt” – jelentette ki.

A 2004-es elnökválasztáson az akkori külügyminisztert az SDKÚ támogatta. Mivel az akkori koalíció nem tudott megegyezni a közös jelöltben, így a KDH és az MKP František Mikloško mögé sorakozott fel. Viszont egyikük sem került be a választások második fordulójába.

A második fordulóba Vladimír Mečiar 32,7, míg Ivan Gašparovič 22,3%-kal került be. Kukan alighogy lemaradt 22,09%-kal.

A 2014-es szlovákiai elnökválasztás eddigi egyetlen hivatalos jelöltje a Dobrý anjel civil szervezet alapítója, Andrej Kiska. A jelenlegi államfő nem indulhat újra, mivel az alkotmány három választási ciklust nem engedélyez egy elnök számára.

Az ellenzéki pártok kijelentették, hogy keresik a közös jelöltet. Ján Čarnogurský, a KDH egykori alapítója már gyűjti az aláírásokat, mivel pártja őt nem indítja.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »