Magyar ölt meg magyart Máltán

Ollóval agyonszurkálta magyar élettársát egy magyar férfi Máltán, majd magát is súlyosan megsebesítette – jelentette szerdán a Times of Malta című helyi lap.

A címoldalon lévő cikk szerint a 38 éves, kétgyermekes anyát több mint negyven szúrás érte a nyakán. Nevét a rendőrség nem közölte. A pár és a két gyerek – egy 17 éves és egy 5 éves lány – a Szent Pál-öböl nevű városban, egy bérlakásban lakott.A szomszédok szerint a pár gyakran és hangosan veszekedett, különösen azután, hogy alkoholt fogyasztottak. A lakásból dühös üvöltözés, és időnként széttörő tányérok csörömpölése hallatszott.

A kihívott rendőrök a lakásban találták a pár egy barátját (aki szintén magyar nő, s ő is a lakásban lakott) és a két lányt: állítólag mindannyian a bűntény szemtanúi voltak.

A pár májusban költözött oda, és azt tervezték, hogy karácsony körül Angliában folytatják életüket. Egy szomszéd úgy tudja, hogy a háziúr hétfőn távozásra szólította fel őket.

Az áldozat és a barát alkalmanként takarítóként dolgozott, a férfi munkanélküli. Őt kórházban kezelik.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »