November végén nyitják fel Arafat sírját

Egy orosz, svájci és francia orvosszakértőkből álló csoport kedden fogja megvizsgálni Arafat holttestét. Az előzetes bizonyítékok alapján polóniummal mérgezték meg a volt politikust.

Megérkeztek Ramallahba az első tudósok, hogy kiderítsék, valóban mérgezés volt-e az oka a volt palesztin vezető, Jasszer Arafat halálának. „A svájci, orosz és francia szakértőkből álló csoport kedden fogja felnyitni Arafat sírját, hogy radioaktív polóniumot keressenek a testén” – nyilatkozta Tawfiq al-Tirawi, a palesztin vizsgálóbizottság vezetője.

A különböző nemzetiségű vizsgálócsoportok mind a mintavételt, mind a vizsgálatot külön fogják végezni. Arafat teste mellett a vele eltemetett, Jeruzsálemből származó földet is megvizsgálják majd. A testet még a keddi nap folyamán, katonai ünnepély keretében vissza fogják helyezni a sírba.

Az exhumálást Arafat felesége, Suha Arafat kérte egy francia bíróságtól a Jazeera kilenc hónapos vizsgálatára hivatkozva, amely polóniumot mutatott ki a volt vezető személyes tárgyain. A vizsgálatot a lausanne-i Institut de Radiophysique-ben végezték.

Arafat halálának oka sosem volt tisztázva. A halál okaként AIDS, szélütés és májzsugorodás is felmerült, de az orvosok szerint a politikus egészen utolsó időszakáig jó egészségnek örvendett. Természetesen sokan Izraelt vádolják Arafat meggyilkolásával, és azt, ha polóniumot találnak a holttesten, elméletük beigazolódásának tekintik.

Az Arafat mellé eltemetett jeruzsálemi föld egyébként szimbolikus jelentőséggel bír. A volt vezető azt kérte, hogy Jeruzsálemben helyezzék örök nyugalomra, ezt azonban az izraeli hatóságok megtagadták. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »