Egyre forróbb a talaj Procházka talpa alatt

Egyre több bírálatot kap a KDH legfelsőbb köreiből Radoslav Procházka, az Alfa platform megalapítója. Ez egyre kellemetlenebbül érinti a kereszténydemokrata képviselőt. A SITA hírügynökségnek Procházka úgy nyilatkozott: nem igazán csodálkozik a dolgon, különösen, miután bírálóan szólt a Néppárti Platform memorandumáról. „Bizonytalan vagyok, nem tudom, mit várhatok a vezetőségtől” – mondta.

Hozzátette: platformja azonban az alacsonyabb KDH-s szinteken sokak számára fogódzópont. Nem árulta el, kik csatlakoztak hozzá, véleménye szerint ez nem segítene, de elmondta: Kelet-Szlovákiában egyre többen osztják elképzeléseit.

„Olyan sok e-mailes és facebookos üzenetet kapok, hogy már akkor sem léphetnék vissza, ha akarnék, mivel kötelezettséget érzek. Annak idején az egyik banknak az volt a szlogenje, hogy a bizalom kötelez, már tudom, mit jelent ez” – jegyezte meg.

Több találkozót is szervez szimpatizánsaival a régiókban, az elsőt Pozsonyban vagy Kassán szeretné megrendezni.

Egyes sajtóinformációkat cáfolva úgy nyilatkozott: nem tervez frakciót alapítani a független képviselőkből a parlamentben. „Nem tudom, mire lenne ez nekem jó. Kivel alapítanám? A parlamentben a pártoknak vannak frakcióik. Először párt kellene ehhez, ám erre nem vágyom” – mondta. Hozzátette: nem szívesen végezné úgy, mint a 2002-2006-os választási időszakban működő független frakció, melyet a HZDS-ből távozók alapítottak. Elmondása szerint a parlamenti együttműködéshez más pártok politikusaival nincs szüksége saját frakcióra.

Bumm.sk / SITA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »