Semjén: a regisztrációval védik a külhoni magyarokat

Megfelelő garanciális elemeket kíván beépíteni a kormány a választási regisztráció folyamatába a külhoni magyar szavazók adatainak védelme érdekében – mondta Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: a kezdet kezdetétől nyilvánvalóvá tették, hogy Magyarország senkinek nem ad ki állampolgársági információt, ez vonatkozik a választási regisztrációra is. Hozzátette: a választási regisztráció folyamata során figyelmet fordítanak arra, hogy azon országok állampolgárai, akiket emiatt esetleg retorzió érhet, úgy tudjanak regisztrálni, hogy az ne jusson adott állam tudomására.

Ugyanakkor megjegyezte: abból jogilag még semmi nem következik, hogy valakiről tudják, magyar állampolgár. Vele szemben csak akkor lehetne fellépni, ha azt tudják bizonyítani, hogy az illető maga kérelmezte a magyar állampolgárságot. Robert Fico korábban egy újságírói kérdésre, miszerint aggasztja-e Szlovákiát annak lehetősége, hogy a szlovákiai magyarok szavazhatnának a magyarországi választásokon, azt válaszolta: jelenleg sehonnan sem derül ki, mely szlovákiai állampolgárok folyamodtak magyar állampolgárságért.

Hozzáfűzte: a magyarországi választások kapcsán felvetődött a választók előzetes regisztrációja, amelyet Robert Fico szerint nyilvánosságra kell majd hozni, s így arra is fény derülhetne, hogy mely szlovák állampolgárok azok, akik magyar állampolgárságot szereztek, s így elveszítik a szlovák állampolgárságukat. „Ezt csak úgy kerülhetnék el, ha nem regisztrálják magukat, s nem mennek el szavazni” – szögezte le Robert Fico.

A Fidesz-KDNP szeptember 17-én benyújtott javaslata szerint a feliratkozás menetrendje szerint a választási iroda levélben tájékoztatja az embereket a regisztrációról. A négyévenkénti feliratkozás szeptember 1-jétől – ha a következő év első felében választás van – a szavazás előtti 15. napig tart. A választópolgárok ekkor kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a következő ciklusban esedékes összes általános és időközi választásra; aki azonban a két regisztrációs időszak között válik nagykorúvá, 17 éves kora betöltése után bármikor kérheti felvételét a névjegyzékbe.

A Magyarországon élők ezt személyesen, a jegyzőnél, vagy az interneten, az ügyfélkapun keresztül tehetik meg, illetve szeptember 1-jétől két héten át a jegyzőnek címzett levélben is regisztrálhatnak. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben iratkozhatnak fel, a regisztrációs időszak alatt bármikor.

Bumm.sk / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »