Reflektorfényben az új szomáliai kormány

Külföldön és belföldön egyaránt pozitív fogadtatásra talált az új szomáliai kormány nemrég bemutatott névsora. Egyes vélemények szerint az ország új vezetése elindíthatja Szomáliát a káoszból kifele vezető úton.

Újjá tud-e éledni Szomália? Ez talán a legfőbb kérdés, amit a kelet-afrikai országgal kapcsolatban világszerte feltesznek. A vasárnap bemutatott új kabinetnek lehetősége nyílik rá, hogy a sok éven át tartó katonai diktatúrák, belső harcok után végre megszilárdítsák Szomália helyzetét. Ehhez azonban eddig még soha nem látott belső összefogásra van szükség az országban, melynek nyomán a rivális klánok is változtatnak álláspontjukon. Amennyiben ez nem történik meg, valószínű, hogy Szomália még súlyosabb és véresebb anarchiába fog süllyedni. 

A szeptemberi választásokból Hassan Sheikh Mohamud került ki győztesen, így ő lett a rendszerváltás utáni Szomália első választott elnöke. Az új elnök gyors és határozott munkába kezdett, és azonnal új miniszterelnököt jelölt ki Szomália élére. Ez olyan nagy horderejű döntés volt, amely az ország jövőjét és nemzetközi megítélését is komolyan befolyásolhatja. Az új miniszterelnök, Abdi Farah Shirdon Saaid az elnökkel egyetemben hírhedt ellensége a klán központú politikának. Ez azért lehet létfontosságú, hiszen a klánok közti harcok jelentik az egyik legfőbb veszélyt az ország belső békéjére. Az új elnök megtartott három minisztert az átmeneti kormány időszakából, köztük Abdihakim Haji Mohamud Fiqi védelmi minisztert. A kormányban helyet kapott az ország történetének első női külügyminisztere, Fozia Yusuf Haji Aden is, aki egyben a miniszterelnök-helyettesi pozíciót is betölti.

A belpolitikai átalakítás mellett az iszlamista lázadó csoport, az al-Kaidához köthető al-Shabaab elleni küzdelem is komoly terheket ró az új kormányra. Bár a szomáliai és az etióp katonák, valamint az Afrikai Unió csapatai sikeresen szorították vissza a lázadókat, akik szeptember végén az utolsó fontos bázisukat, Kismayo kikötővárosát is kénytelenek voltak feladni, még mindig újabb támadásokra lehet számítani az al-Shabaab részéről.

A kormánytagok bejelentése kedvező belföldi és nemzetközi fogadtatásra talált: az Európai Unió szomáliai nagykövete közleményében a jó irányba tett lépésként írta le az új miniszterek kinevezését, Mogadishuban pedig az emberek az utcákra vonultak örömükben. Az elismerő vélemények a női külügyminiszter mellett pozitívumként említik a korábbi „4,5-ös rendszertől” – amelyben a kulcsfontosságú pozíciókat a négy legnagyobb klán osztotta fel maga között, a maradék 0,5 pedig a kisebb klánok kezébe került – való eltérést, a régi és új miniszterek bevonását, valamint a kabinet kisebb méretét is.

Stemler Dániel

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »