Szlovákia: Jöhet az önkéntes katonai szolgálat?

A pozsonyi védelmi minisztérium az önkéntes katonai szolgálat bevezetését fontolgatja.

Martin Glváč (Smer) védelmi miniszter szerint a téma jövő tavasz folyamán kerülhet terítékre. „Aktívan tárgyalunk az önkéntes katonai szolgálatról, és egyeztetünk a hadsereg vezetésével, hogy olyan koncepciót dolgozzunk ki, mely megfelel az érvényes törvényeknek a hazai krízismenedzsment esetén” – mondta a védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a koncepciónak két alappillére van. „Sok ember van, akinek szüksége lenne ilyen katonai szolgálatra. Nekünk elképzeléssel kell rendelkeznünk arról, milyen emberekre számíthatunk krízishelyzetekben, milyen gyorsan tudnánk őket behívni, mi a foglalkozásuk, milyen az egészségi állapotuk, hogy egy rendkívüli helyzetben nehogy 100 Švejk vonuljon be” – mondta a miniszter. A miniszter szerint azokat az embereket, akik elvégzik a katonai alapképzést, az állam különböző kedvezményekben részesíthetné. „Arról, hogy milyenek lehetnének ezek a kedvezmények, egyeztetünk a pénzügyminisztériummal, és a többi tárcával” – mondta Glváč. 2009-ben már Vladimír Palko parlamenti képviselő is próbálkozott az önkéntes haderő bevezetésével, de akkor a parlament nem támogatta a javaslatot.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »