Az oroszvári kastély a szlovák államé!

A szlovák kormányhivatal október 24-én kapta meg a Legfelsőbb Bíróság újabb döntését az oroszvári kastélyt visszakövetelő bencés rendi beadvány ügyében. A második jogorvoslati kérelmet már ez a testület is elutasította.

A bencés rend a sikeres nyári legfelsőbb bírósági óvást követően ismét pert veszített a kerületi bíróságon. Az eljárásban a bencések Oroszvár, Dunacsún, Járfalu és Pozsonypüspöki kataszterében fekvő ingatlanokat és az oroszvári kastélyt kérik vissza jelenlegi használóiktól. Összesen 15 állami szervet érint a per, amelynek beadványát a Pozsonyi V. Kerületi Bíróság ismételten hibásnak nyilvánította és elutasította.

A bíróság újra arra hivatkozott, hogy az érintett ingatlanok nincsenek szakszerűen meghatározva, illetve hogy a vagyon visszaszolgáltatására kijelölt állami hivatalok megnevezése pontatlan, s mivel a hibákat a Szent Benedek Rend a megadott határidőn belül nem javította ki. A bíróság arra is hivatkozik, hogy a beadványban pontatlanul volt meghatározva, hogy az elsőfokú döntést milyen pontjaiban és mekkora terjedelemben támadta meg, illetve nem volt tételesen megfogalmazva, hogy az ítéletben mit tart helytelennek és konkrétan miért, így a beadvány tárgyalását elutasította. Az újabb jogorvoslati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság is elvetette.

A szlovák kormányhivatal a Legfelsőbb Bíróság újabb ítéletét megelégedéssel fogadta. „Az oroszvári kastély tulajdonosa így a Szlovák Köztársaság – a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala és a Szlovák Népművészeti Együttes (SĽUK)” – áll a kormányhivatal közleményében.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »