Veszteséget jelentett a Nokia

Tegnap délben publikálta a finn Nokia a negyedéves gyorsjelentését. Az egyszeri tételektől tisztított, részvényenkénti veszteség 7 cent lett, mely kedvezőbb, mint az elemzők által várt 11 centes negatív eredmény. Jó hír az is, hogy az előrejelzésekkel kisebb mértékben, 3,6 milliárd euróra csökkent a nettó készpénzállomány, mely 0,96 euró részvényenként. Ez azonban szignifikáns csökkenés a június végi 1,12 eurós szinthez képest.

A mobiltelefon értékesítés a várt 73 millió darab helyett 77 millióra nőtt, de a Lumia sorozatból a várt 3,7 millió helyett csak 2,9 millió darabot értékesítettek. Az új Lumia 920 telefon azonban csak a negyedik negyedévben debütál, szerintünk pedig ez az első olyan készülék, mely felveheti a versenyt a top kategóriás Apple, Samsung és HTC termékekkel. A kilátások borúsak, a menedzsment kihívásokkal teli időszakot vár az okostelefonok piacán.

A piaci reakció vegyes volt, a kezdeti rángatózások után 10%-os pluszba, 2,42 euróig lendült az árfolyam, majd utána visszahúzták a részvényeket. Végül 2,22 eurós szinten zárt a Nokia tegnap, mely 1%-os emelkedés a szerdai záróárhoz képest.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »