Szeparatista győzelem Flandriában

Rendkívüli eredménnyel zárultak az önkormányzati választások Belgiumban.  Európa szeme Antwerpenre szegeződött, ahol a szocialista Patrick Janssens és az Új Flamand Szövetség vezetője, Bart De Wever küzdött meg a polgámesteri székért. A küzdelemből végül a flamand nacionalista erők kerültek ki győztesen.

Bart De Wever antwerpeni győzelme, illetve a tény, hogy a belga lakosság jelentős része támogatja az Új Flamand Szövetséget  átrajzolhatja az ország politikai térképét. A 2001-ben alakult párt nacionalista értékeket vall és nyíltan támogatója a szövetségi állam felbomlásának. Programjukban többek közt szerepel, hogy kivétel nélkül minden lakos számára kötelezővé kéne tenni a holland nyelv használatát az ügyintézés során. Ez azért jelenthet kihívást, mert jelenleg Flandria nagy része az angol és francia nyelvet használja. Az N-VA elsősorban a  munkahelyteremtést, a bevándorlók védelmét és  a közbiztonságot hangsúlyozta a kampány során.

A szocialista vereség nem volt előre megjósolható, hiszen a kikőtővárosban sokáig a jellemzően szocialista értékeket képviselő pártok domináltak. Ennek ellenére De Wever nem kis vereséget mért ellenfelére, hiszen a szavazatok mintegy 37 százalékáz szerezte meg, míg Janssens 28 százalékkal végzett. Az újdonsült polgármester szerint a választási eredmények történelmi fordulópontot jelentenek: „ A flamandok óriási bizalmat adtak a kezünkbe. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megkapják azt a képviseletet, amit megérdemelnek”.

Patrick Janssens veresége után elimerte, hogy soha nem gondolta volna, hogy az N-VA ilyen teljesítményre képes.  A politkus hisz abban, hogy a jobb ellenfelet méltatni kell, bár hangsúlyozta, hogy a szocialista kampány kiemelkedő volt. Ugyancsak csalódás érte a szélsőséges Flamand Érdekpártot,  akik nyíltan elutasítják a multikulturalizmust és követelik Flandria függetlenedését.  A csekély számú szavat oka az lehet, hogy az emebrek a kevésbé szélsőséges Új Flamand Szövetséget támogatták.

Ami De Wever politikáját illeti, ténylegesen hirdeti az elszakadást, ugyanakkor szerinte ezt fokozatosan kell elérni, ellentétben a radikálisokkal, akik az azonnali önigazgatásért küzdenek. A politkus győzelme után máris benyújtotta az államvezetésnek kérelmt, miszerint tárgyalni szeretne Belgium lazább könföderációvá alakításáról. Véleménye szerint nem folytatódhat, hogy Flandria  tartja el a nála sokkal szegényebb Vallóniát, ennek fényében pedig a jövő évi költségvetési viták keménynek ígérkeznek.

Az Európai Unió gazdasági válsága kapcsán az elszakadási törekvések megerősödtek a kontinensen. Katalónia és Skócia után úgy tűnik Flandria lehet a következő vitás kérdés,  az ügy fontosságát pedig növeli, hogy az érintett hat millió flamand  az ország össznépességének több mint fele. A belpolitikában a feszültségek növekedése úgy tűnik elkerülhetetlen, hiszen az állam megőrzésének hívei, akárcsak az elszakadni vágyók kitartanak politkai céljaik mellett.

Tamara Judi

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »