Bercsényi-szobrot avattak Ungváron

Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára felavatta szombaton gróf Bercsényi Miklós mellszobrát az ungvári várban.

Beszédében Németh Zsolt a magyar történelem leghűségesebb magyar emberének nevezte Bercsényi Miklóst, Ung vármegye örökös főispánját. Méltatta a Rákóczi-szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepét, megjegyezve, hogy az akkor harcostársaival együtt kitűzött célt nem sikerült ugyan elérniük, ám mindaz, amit elértek és a hűség, amellyel céljaikhoz ragaszkodtak, megvetette az alapját a modern értelemben vett magyar nemzet létrejöttének, ezáltal a magyarság fennmaradásának.

A Rákóczi-szabadságharc idejének „státuskérdésére” utalva, a politikus kifejtette: ma is ez az egyik legfontosabb kérdés mind a magyarok, mind pedig Ukrajna és Európa számára. Ez azért fontos – folytatta –, mert a magyarlakta régiók megfelelő státusa, hatásköre, nyelvi jogai képesek biztosítani, hogy az a szín, amelyet a nemzetiségi közösségek képviselnek a világ kulturális örökségében, hosszú távon fennmaradjon. De fontos Európa számára is, hiszen az európai integráció egész gondolata a polgárok szabadságára, jólétére, biztonságára, vagyis arra épül, hogy az egységes Európa területén élők otthon érezzék, jól érezzék és biztonságban érezzék magukat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez a leendő tagállamok érdeke is, és „mi Ukrajnára mint jövőbeni EU-tagállamra tekintünk”.

Kifejtette: Magyarország miként a múltban, úgy jelenleg is mindenben támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit. Magyarország eltökélt abban – hangoztatta -, hogy Bercsényi hűségéhez híven, Kárpátaljával és ott élő magyarsággal hűséges partnerként harcolja végig Ukrajna oldalán a célhoz vezető utat.

A külügyi államtitkár, emlékeztetve arra, hogy Ukrajna parlamenti választásokra készül, reményét fejezte ki, hogy a választók, köztük a magyar nemzetiségű polgárok bölcs döntést hoznak, és a magyar jelölteknek a kijevi parlamentbe történő bejuttatásával saját jogon teremtenek hathatós érdekképviseletet a kárpátaljai magyarság számára.

Vaszil Seba, az ungvári várban működő Kárpátalja Megyei Helytörténeti Múzeum igazgatója örvendetesnek nevezte, hogy 311 év után „Bercsényi Miklós, az ungvári vár utolsó tulajdonosa – mint fogalmazott – örökre visszatért egykori otthonába”.

Köszönetét fejezte ki a Külügyminisztériumnak a szobor elkészítéséhez nyújtott anyagi támogatásáért, Győrfi Lajos püspökladányi szobrásznak Bercsényi alakjának a megmintázásáért, valamint az ungvári magyar főkonzulátusnak a szoborállításban való közreműködéséért. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy az ungvári vár belső udvarának egyik falfülkéjében elhelyezett Bercsényi-alak mellé hamarosan odakerül feleségének, Csáky Krisztina grófnőnek a szobra is.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »