Elindult az első kereskedelmi teherszállító űrhajó

A SpaceX pilóta nélküli teherkapszulát indított a Nemzetközi Űrállomásra, ezzel pedig elindult az első, magánűrhajó által végrehajtott rakományszállítás. A Falcon 9 hordozórakéta és a Dragon teherszállító űrhajó az amerikai Cape Canaveralből startolt vasárnap este – írja a CNN.com. Ez az út az első a SpaceX 12 tervezett küldetéséből, melyek során a NASA-val való együttműködésben töltik fel a Nemzetközi Űrállomás készleteit. Nem ez azonban a SpaceX magáncég első útja: a vasárnapi ugyanis majdnem öt hónappal követte azt a májusi bemutató küldetést, amikor a Dragon sikeresen összekapcsolódott az űrállomással, majd visszatért a Földre.

A személyzet nélküli teherszállító űrhajó mintegy 500 kilogrammnyi rakománnyal felpakolva indult el. A szállítmány legnagyobbrészt olyan anyagokból áll, melyek elengedhetetlenül szükségesek az űrállomáson folytatott kísérletekhez, például a növények növekedésének vizsgálatához. A növények a Földön összes energiájuk mintegy felét arra használják, hogy legyőzzék a gravitációt. A kutatók azt akarják megérteni, hogy az ezt szabályozó gének hogyan működnek az űrben, mikrogravitációs környezetben. Az űrhajó szintén szállít közel két tucat olyan kísérletet is, melyeket a Student Spaceflight Experiments Program résztvevői terveztek meg és készítettek el.

A Dragon a tervek szerint októberben végén tér majd vissza a Földre, fedélzetén egy tonnányi rakománnyal: főként tudományos kísérletek eredményeivel valamint meghibásodott berendezésekkel, amelyeket a Földön megjavítanak, majd ismét visszaküldenek az űrállomásra.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »