Üres címlappal tiltakozott az ukrán újságok

Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap tiltakozásul a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen.

A média tiltakozása annak ellenére folytatódik, hogy a javaslatot előterjesztő kormánypárti képviselő, Vitalij Zsuravszkij időközben bejelentette: visszavonja indítványát, amelyet egyébként szeptember 18-án első olvasásban már elfogadott a parlament. 

„Üres címlappal jelentünk meg, mert be akarják fogni a szánkat, Önöktől pedig el akarják venni a jogot, hogy megismerhessék az igazságot” – írta a fehér lap aljára magyarázatul a Zik című újság.

Az Ekszpressz, az Argumenti i Fakti és a Komszomolszkaja Pravda v Ukrajine című lapok első oldaluk alján a szeptember 25-én indult tiltakozó akció jelmondatával jelentek meg: „Védd meg az információhoz való jogodat, mondj nemet a rágalmazásról szóló törvényre!”

Az orosz nyelvű Korreszpondent című hetilap is jelezte, hogy a héten – 2002-es alapítása óta először – üres címlappal jelenik meg. Várható, hogy az akcióhoz több újság is csatlakozik az elkövetkező napokban, ezt tervezi egyebek között az angol nyelvű Kyiv Post is.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »