Elszegényedik Vajdaság

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga minduntalan figyelmeztet, hogy Vajdaság elszegényedik, tönkremegy, hogy erőforrásait mostohán kezelik. Sajnos odáig jutottunk, hogy a hivatalos adatok is bizonyítják, a régió fejletlenebb a kelleténél – hangzott el a VSZL zombori városi bizottságának sajtótájékoztatóján.

Nataša Terbec, a Liga városi képviselője rámutatott, hogy a vajdasági falvakban sorjáznak az üres, elhagyatott házak, fiatalok pedig mintha nem is élnének ezeken a településeken. Az ingatlanokat szinte ingyen adják, ami az általános szegénységre utal. Terbec példaként hozta fel, hogy Bácsgyulafalván például 4000 euróért 80 négyzetméteres családi házat lehet vásárolni a parasztháztartás kísérő épületeivel egyetemben, ugyanakkor Belgrádban a lakások egyetlen négyzetmétere kerül ennyibe.

– Tény, hogy a falvakban él a legtöbb szegény és éhező. A hivatalos kimutatás szerint Zomborban mintegy 5000 személy szorul szociális támogatásra, és jön a tél, kétségtelen, hogy még többen lesznek, akik a legszűkösebb körülmények között kényszerülnek tengődni – fejtette ki a városi képviselő.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy októbertől újra működik majd a zombori népkonyha. Jelenleg napi 500 adag étel főzésére biztosítottak az anyagiak, a falvakban pedig az év végéig szintén 500 élelmiszercsomagot oszt szét a Vöröskereszt a rászorulók között. A népkonyha igénybe vételére vonatkozó jogosultságról a Szociális Központ állít ki igazolást.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »