Bugár a Néppárthoz csatlakozna, Szájerék mellé

Az alapszabályzat módosítása, személyi kérdések, az Európai Néppárthoz (EPP) való csatlakozás és a jobboldali pártokkal való együttműködés voltak a legfontosabb témái a szlovákiai Most-Híd párt hetedik közgyűlésének, amely szombaton zajlott Rimaszombatban. A tanácskozáson a kisebbségi minimumról szóló alapdokumentumot is elfogadták.

Bugár Béla pártelnök a sajtó képviselőinek elmondta, a párt hároméves működése alatt több választási kampányidőszakon is átesett, mostanra azonban elérkezett az idő a párt megújítására. Az új alapszabály értelmében rövidül az idő, amíg taggá válhat valaki a pártban. „Eddig kormánypártként működtünk, így fontos volt az egyéves időszak, míg taggá válhatott valaki. Most, hogy ellenzékbe kerültünk, ez már felesleges, hiszen aki taggá akar válni, annak elsősorban a párt céljai, elképzelései a fontosak” – magyarázta Bugár Béla.    

Az elkövetkező időszakban beindul a pártstruktúrák komolyabb kiépítése, létrejönnek az egyes járási konferenciák, és pontosan leszögezik a hatásköröket az egyes szinteken – írta le a pártelnök az következő időszak feladatait. Hozzátette, fontos, hogy az egyes régiókban megerősítsék a működésüket, aktívabbá tegyék a tagságot.    

A közgyűlés elfogadta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésnek alapfeltételei című dokumentumot is, vagyis röviden a kisebbségi minimumot. 

„A kisebbségi  minimum elfogadását a népszámlálási adatok ismeretében indítványozta a Szlovákai Magyarok Kerekasztala (SZMK), és május óta folytak róla egyeztetések a Kerekasztal, a Magyar Koalíció Pártja és köztünk. A dokumentum tartalmazza a szlovákai magyarság jelenlegi helyzetét, szükségleteit, céljait, valamint az eszközöket, amelyekkel ez a cél elérhető” – számolt be Solymos László, a Most-Híd frakcióvezetője a kisebbségi minimumról. Hozzátette, kezdeményezni szeretnék a többi Szlovákiában élő kisebbségnél is egy hasonló dokumentum létrehozását. A kisebbségi minimum szövegét hétfőn ismerteti bővebben közös sajtótájékoztatóján a Most-Híd, az MKP és a Kerekasztal.    

A párt döntött az EPP-be való felvétel kérvényezéséről is. „Három év után elérkezett az idő, mikor el kellett dönteni, milyen irányban lépünk tovább. Máshol a pártnak nincs is helye, mint az EPP-ben” – indokolta a lépést Bugár Béla.    

A közelmúltban lemondott Vörös Péter és Pfundtner Edit, valamint a kisebbségügyi kormánybiztossá kinevezett A. Nagy László helyére új elnökségi tagokat is választottak. A Most-Híd új alelnöki posztjára Solymos László frakcióvezető került, az elnökség tagja lett Nochta Edit eddigi pártigazgató, Burdiga Péter, Rozsnyó megbízott polgármestere és Vitkó Andrea párkányi önkormányzati képviselő.    

A közgyűlésen Bugár Béla komolyabb együttműködésre szólította fel a jobboldali pártokat, nevezetesen a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) és Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) nevű szervezetet. A jelen lévő Jozef Mikus, az SDKÚ alelnöke és Pavol Hrusovsky, a KDH alelnöke kifejtették, támogatják a párt törekvéseit az EPP-hez való csatlakozásában. Egyetértettek abban is, hogy Robert Fico egypárti kormánya nagyon erős kihívást jelent az ellenzéknek, ezért kell tovább mélyíteni a pártok közti kapcsolatokat.  

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »