Örökbefogadás miatt fenyeget botrány Szlovákiában

Örökbe fogadási ügyek miatt fenyegeti botrány Szlovákiát. Lucia Nicholsonová (SaS) feljelentést tett a Nemzetközi Jogi Gyermek- és Ifjúságvédő Központ ellen, állítása szerint az intézmény nem látja el törvényből következő feladatait.

Az intézmény neve a gyermekotthonokból örökbefogadás útján külföldre kerülő gyermekekkel kapcsolatban merült fel. A parlament emberi jogi bizottsága már kezdeményezett egy vizsgálatot a felmerülő visszás esetek kapcsán.

Nicholsonová rámutatott, a központ több éven keresztül elhanyagolta kötelességeit, a külföldi örökbefogadások nemegyszer „furcsa” körülmények között történnek, ennek következtében pedig akár nemzetközi botrányba is keveredett az ország. Nicholsonová elmondása szerint a gyermekek sorsáról egy, a központ által kinevezett bizottság dönt, s elméletileg két éven keresztül figyelemmel kellene kísérniük az örökbefogadottak sorsát, azonban ez nincs így.

„Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon a központban vannak-e az információk a gyermekekről. A törvény világosan meghatározza, kiket lehet nemzetközi úton örökbe fogadni” – tette hozzá a politikus, akit korábban egy nyílt levélben figyelmeztettek a problémákra az állampolgárok.

Az örökbefogadások körüli visszásságok egy tévériportban is visszaköszöntek, a JOJ televízió bemutatta Ivana Boórovát, akitől az angol hivatalok vették el fiait olyan vádak alapján, melyeket nem lehetett bizonyítani.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »