Már csak napjai vannak hátra Görögországnak?

Görögország csupán pár hetet kaphat, hogy teljesítse a mentőcsomagért cserébe vállalt feltételeket, derül ki Maria Fekter, osztrák pénzügyminiszter vasárnapi nyilatkozatából. Hozzátette újabb összegek folyósítására nincs lehetőség. Az a lehetőség pedig, hogy további 1-2 évvel kitolódjon a program egyenesen halva született ötlet. A pénzügyminiszter nyilatkozatából egyértelműen látszik, hogy a spanyol bankok feltőkésítésére fordított összegek elsőbbséget élveznek – 100 milliárd euró körüli összeg.

A görög pénzügyminiszter szerint október második felében születhet meg a végső döntés a nemzetközi hitelezőkkel a finanszírozási programról. ennek ellenére nem valószínű, hogy Görögország visszanyeri a befektetők bizalmát a közeljövőben. Ennek fényében a 2014-re vállalt 4,5%-os GDP növekedési cél is nagyon könnyen megbukhat.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »