Sulík nem szólalhatott fel a munkatörvénykönyv vitájában

Amikor Sulíkra került volna sor, Zmajkovičová felolvasta a nevét, s mert a képviselő nem jelent meg azonnal, megállapította, hogy ez már másodszor fordult elő. A smeres parlamenti alelnök kijelentette, hogy Sulík nem tarthatja meg beszédét.

„Csupán néhány másodperc telt el az ön felszólítása és az én jelentkezésem közt” – reagált az SaS elnöke, kicsinyesnek nevezve Zmajkovičová döntését. Sulík felszólította az alelnököt, tegye lehetővé a felszólalást, de nem járt sikerrel. Zmajkovičová azzal érvelt, hogy amikor Sulík az ülésterembe lépett, ő már egy másik képviselőnek adta meg a szót.

Új Szó/SITA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »