500 millió eurós segítséget ajánlott az Európai Unió Egyiptomnak

Félmilliárd eurós pénzügyi segítséget nyújt az Európai Unió Egyiptomnak, amennyiben Kairó megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal – jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben miután tárgyalt Mohamed Murszi egyiptomi államfővel.

Barroso emellett további 150-200 millió eurót helyezett kilátásba Egyiptom számára, amellyel a gazdaság talpra állítását kívánják segíteni. Bejelentette továbbá, hogy november közepén megalakul egy európai-egyiptomi munkacsoport, amelynek a többi között az lesz a feladata, hogy megállapítsa, mire és hogyan használják fel a forrásokat.

Az EU-bizottság elnöke biztosította Mohamed Murszit arról, hogy számíthat a bizottságra, az európai intézményekre és a tagállamokra, az Európai Bizottság ugyanis abban érdekelt, hogy nyitott és szabad ország legyen. Barroso kiemelte, hogy az unióból érkezik a legtöbb közvetlen külföldi befektetés Egyiptomba, valamint, hogy az EU a Nílus menti ország legjelentősebb kereskedelmi partnere is.

Mohamed Murszi leszögezte, hogy Egyiptom modern alkotmányos demokrácia lesz, amelynek immár szabadon választott államfő áll az élén. Kijelentette, Egyiptom most valóban új jövő elé tekint. Különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy többször is leszögezze, minden egyiptomi, legyen akár muszlim vagy kopt keresztény, azonos jogokat élvez Egyiptomban és a nők helyzetének javítása mellett is hitet tett.

Az egyiptomi elnök és a bizottság elnöke is megragadta az alkalmat, hogy a lehető leghatározottabban elítélje a bengázi merényletet. Barroso kijelentette, a szólásszabadságot nem szabad összekeverni a gyűlölet, az intolerancia és az előítéletek terjesztésével, egyúttal elítélt minden olyan megnyilvánulást is, amely másokat személyükben vagy hitükben sért. Mohamed Murszi mint provokációt ítélte az azt a filmet, amely miatt kirobbantak a tiltakozások Líbiában, ám azt is kifejtette, az egyiptomiak civilizált nép, elutasítják az erőszakot, és Kairó biztosítja, hogy Egyiptomban ne lehessenek hasonló erőszakos tiltakozások.

„Aki csak egyetlen ártatlan embert is megöl, az olyan, mintha az egész világot ölné meg” – adott hangot véleményének az egyiptomi államfő.Egyetértés volt José Manuel Barroso és Mohamed Murszi között abban is, hogy Szíriában rendszerváltásra van szükség. A bizottság elnöke kijelentette, Bassár el-Aszadnak mennie kell.

„Az az elnök, aki a saját népét gyilkolja, egyszerűen nem érdemli meg, hogy elnök legyen” – hangoztatta Barroso. Murszi pedig arról beszélt, hogy nem az a célja, hogy Szíria belügyeibe avatkozzon, hanem az, hogy véget érjen a vérontás. Az egyiptomi elnök egyúttal rendszerváltás szükségességét hangoztatta Szíriában, és annak a véleményének is hangot adott, hogy a szíriaiaknak lehetőséget kellene kapniuk arra, hogy saját maguk válasszák meg vezetőiket.

Mohamed Murszi nyári megválasztása óta most először jár Európában. A brüsszeli látogatást José Manuel Barroso üzenetértékűnek nevezte.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »