Kormányhivatal elé vonulnak a romák

Tíz nappal elhalasztotta a korábban szeptember 10-re bejelentett tiltakozó akcióját a Szlovákiai Roma Unió (ÚRnS). Szeptember 20-án éhségsztrájkkal egybekötött, több ezer fős tiltakozó felvonulást szerveznek a pozsonyi kormányhivatal elé.

Ezt František Tanko, a szervezet elnöke jelentette be szerdai pozsonyi sajtótájékoztatóján.

A tiltakozó megmozdulás célja a szervezők szerint az, hogy felhívják a figyelmet az etnikum évtizedek óta orvosolatlan problémáira, valamint az is, hogy elérjék egy kormány mellett működő, romák alkotta tanácsadó szerv létrehozását.

„Az elmúlt 22 év során gyakorlatilag egyetlen olyan szükséges intézkedést sem tettek a szlovák kormányok, amely valóban a romák problémáinak megoldását eredményezte volna” – hangsúlyozta a tiltakozó akció okait ismertetve František Tanko.

Rámutatott: szeretnék elérni a romaügyi kormánybiztos tevékenységének javítását, valamint azt is, hogy a kormányfő alakítson ki egy romákból álló független tanácsadói szervet, amely időről időre tájékoztatná a miniszterelnököt a romák aktuális problémáiról, illetve javaslatokat dolgozna ki azok orvoslására.

Tanko szerint ez utóbbira azért van szükség, mert a romák gondjainak megoldására szánt pénzek soha nem oda jutottak, „ahová kellett volna”, és azokból csak látszatmegoldásokat finanszíroztak. „Az íróasztal mellől nem lehet megoldani a problémáinkat” – fogalmazott.

A roma unió képviselői konkrét megoldásokat sürgetve nehezményezték az illetékes hivataloknak a romák problémáival szembeni állítólagos passzivitását, a munkapiac diszkriminatív hozzáállását. Arra is rámutattak, hogy szerintük Szlovákiában a romák mind nagyobb csoportjai kényszerülhetnek – helyzetükből adódóan – „élelmiszerszerző bűnözésre.”

Tanko a tiltakozó megmozdulás kapcsán elmondta: azután kényszerültek erre a megoldásra, hogy tárgyalást kezdeményezve több alkalommal is megkeresték a munka-, szociális és családügyi tárca illetékeseit, ám választ egy alkalommal sem kaptak. „Addig tüntetünk majd a kormánypalota előtt, amíg a kormányfő nem fogad bennünket” – jelentette ki a szervezet elnöke, aki szerint a megmozduláson mintegy 2500 résztvevővel kell számolni.

Kitekintő / Bumm.sk / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »