Amerikai börtönt perel egy tálib rab

Az amerikai születésű tálib harcos, John Lindh ismételten hallatta a hangját. Az afganisztáni harcok során elfogott rab szerint az amerikai hatóságok a közös imagyakorlatok megtagadásával és ezzel vallási bűn elkövetésével próbálják büntetni őt. Az eset az indianapolisi bíróságon folytatódott, miután Lindh keresetet nyújtott be.

Hosszú hallgatás után John Lindh ismét nyilvánosság elé került, érdekes módon ezúttal felperesként. Egy indianapolisi szövetségi bíróságon perelte be a börtön, ahol büntetését tölti, mivel véleménye szerint törvényt sértenek azzal, hogy nem engedélyezik a csoportos imákat. A tálib csapatok segítése miatt bebörtönzött amerikai rab szerint sérül az az 1993-ban meghozott törvény, amely szerint nem szabad megfosztani a rabokat a szabad vallásgyakorlástól.

Lindh ragaszkodik a csoportos imához, mivel állítása szerint ezt megköveteli a vallása. „Úgy gondolom ez elvárás, ha követsz egy vallást és nem tartod be annak előírásait, az bűn”- nyilatkozta a 20 év börtönre ítélt férfi. Az iszlám ága, amelyet Lindh is követ naponta öt csoportos imát követel meg.. 

Megszólalt természetesen a másik oldal is az ügyben. A hatóságok véleménye szerint érhető ez a fajta korlátozás. Az indoklás az, hogy egy ilyen elkülönített helyen, mint a CMU, ahol a szokásosnál is jobban korlátozva van a külvilággal való kommunikáció, igenis korlátozható a csoportos tevékenységek bizonyos fajtája. Az intézmény szigorú szabályai heti egy közös imát engedélyeznek minden vallás számára, tehát nem kizárólag Lindh vallásszabadságának a korlátozása a cél. Ennek bizonyítására egy adat, amely szerint a börtönben 43 elítéltet tartanak fogva, ebből 24 muszlim. Azonban nem csak a muszlim rabok számára létezik a heti egy közös ima szabálya, hanem minden más hívőnek is. 

A börtönben minden egyes mozzanatot megfigyelés alatt tartanak. Az egész intézmény be van kamerázva, a családtagokkal való találkozást is szigorúan ellenőrzik, nem lehet megérinteni többek között a látogatókat sem. A beszélgetések egytől-egyig le vannak hallgatva, kivételnek számítanak ez alól az ügyvédekkel folytatott találkozók. A szigorú szabályok a hatóságok szerint fontosak, mivel terrorizmussal gyanúsított rabokat tartanak itt. Ezen előírások hiányában pedig a rabok képesek lehetnének kommunikálni a külvilággal, ami veszélyt jelentene. 

Jonh Phillip Walker Lindh az Egyesült Államok állampolgára, akit a 2001-es invázió idején ellenséges katonaként kaptak el és ítéltek el 20 évre. A vád szerint amerikai csapatok ellen harcolt és terrorista támadásokban segédkezett. Az ügy korábban azért keltett nagy felháborodást, mivel Lindh amerikai középosztálybeli családból származott. Az iszlám vallás felvétele után utazgatott a világban, később al-Kaida kiképzőtáborban kapott katonai kiképzést. A 2001-es terrortámadás után annak ellenére is a tálib oldalon maradt, hogy tudta, a szövetséges haderők támadást indítanak az ázsiai ország ellen. 

Lindh abszurd elgondolásnak tartja, hogy a csoportos imák terrorista veszélyeket tartogatnának. Elmondása szerint több olyan tevékenység is van, ahol csoportos keretek között vannak, mégsem tiltották be őket. Az ügy további fejleményei még váratnak magukra, mindenesetre a korábban az újságoknak állandó témát adó tálib harcos ismét témát szolgáltatott az amerikai napilapoknak. Az Egyesült Államok vezetésének pedig ismét egy kínos üggyel kell szembenéznie, amely ismét támadási felületet biztosíthat az ellenzék számára a választások előtt.

Termány Roland

Friss hírek